KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Répássy Képviselő Úr! Nem találgatni kellene, hogy milyen megfontolásból nyújtotta be Csiha képviselő asszony a módosító indítványt, hanem megkérdezni tőle. Én megkérdeztem tőle. Ő elmondta nekem egyébként, hogy azért nyújtotta be ezt a módosító indítványt, mert az eddigi parlamenti gyakorlat szerint a vizsgálóbizottságoknak nem volt úgynevezett rövidített neve, hanem a parlament által elfogadott neve volt, ezért javasolta azt, hogy egy ilyen módosító indítvány keretében ezt a javasolt rövidített nevet, miután erre nem volt még precedens a parlament gyakorlatában, hagyjuk el. Mi ezt a javaslatát a képviselő asszonynak akceptálni tudjuk.
Az Ékes képviselő úr által elmondottakra pedig annyi, hogy a Horn-kormány idején nyilvános pályázatok útján történt a privatizáció, nyilvános tenderek útján, nem úgy, mint az azt megelőző időszakban, és mindenki számára nyilvános és áttekinthető volt a privatizáció egész folyamata.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés