KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Készséggel elismerem, hogy a törvényjavaslat benyújtásához nagyban hozzájárult az a politikai hisztéria, amit az ellenzéki pártok az elmúlt hetekben, hónapokban keltettek az ügy körül. Azt valószínűleg képviselőtársaim is tudják, hogy a Tokaj Kereskedőház Rt. ma már nemcsak hogy nem kizárólagos, de még csak nem is meghatározó szereplője a szőlő- és borpiacnak Tokaj-Hegyalján, számos más, egyre fejlődő társaság működik ezen a területen.

Répássy képviselő úr azt állította, hogy az előző kormány nem szándékozott privatizálni. Nyilvános pályázat útján nyilvánvalóan nem, de a néhány perccel ezelőtti vizsgálóbizottsági vita során elmondtuk, ennek a vizsgálóbizottságnak többek között az is célja, hogy kiderítse, az előző kormányzatnak az egyes vagyonelemek tekintetében nem nyilvánosan mi volt a valóságos szándéka.

Még egy megjegyzés arra vonatkozóan, amit Répássy képviselő úr elmondott, hogy milyen kitűnő borkészleteket vásárolt fel 2000-ben és 2001-ben a Tokaj Kereskedőház Rt. Ha ezek a vagyonelemek valóban annyit érnek, akkor a piac ezt miért nem volt hajlandó a privatizáció során megfizetni? Hiszen a fele árat sem volt hajlandó fizetni a Tokaj Kereskedőházért az ajánlattevő, mint amennyire a privatizációs rt. számított. Ezek az állítások tehát nyilvánvalóan nem felelnek meg a valóságnak. Ezért nekem is az a véleményem, mint Keller képviselő úrnak, hogy ha ilyen körülmények között bármilyen privatizációt is hajtana végre a kormányzat, az biztos, hogy óriási támadásnak lenne kitéve az ellenzék oldaláról.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu