PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Hazánk 2004. május 1-je óta tagja az Európai Uniónak. Ennek megfelelően hazánk a többi tagállammal együtt köteles alkalmazni a közösségi jog szabályait. A csatlakozásra való felkészülés időszakában megfeszített munka zajlott közel egy évtizeden keresztül, mivel a csatlakozás időpontjára Magyarországnak meg kellett felelnie az Unió jogrendszere által támasztott valamennyi követelménynek. A tárgybeli törvényjavaslat már az uniós jogharmonizáció egy kellemesebb részéről szól, hiszen a jogközelítés most már az Unió változó vagy megszülető, új jogszabályaihoz igazodik. Erre a jogközelítésre a tagállamok határidőt kapnak, amelynek betartását a Közösség ellenőrzi, vagy ha szükséges, akkor kikényszeríti az adott tagállamtól.
A határok lebontása nemcsak azt jelenti, hogy az Unió polgárai az Unió területén akadálytalanul juthatnak el az egyik országból a másikba, de azt is, hogy a hétköznapi értelemben vett ügyintézés is egyszerűbbé válik. Az Unió által biztosított és megkövetelt egységes szabályok sok területen, így a mindennapi életben is érvényesülhetnek. Ennek legfőbb célja, hogy az utazás, a letelepedés, a munkavállalás, a tanulás, a vállalkozás, a pénzügyi befektetések, de bizonyos területeken a hatósági eljárások is egységes rendszerben történjenek. Ebbe beletartozik a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés, amelynek része, hogy a tagállamok bíróságai a korábbi bonyolult és hosszadalmas eljárási rend helyett lényegesen egyszerűbben ismerik el, fogadják el, és ami még fontosabb, hajtják végre egymás határozatait.
A tárgybeli törvényjavaslat is lényegében erről szól. Két olyan közösségi rendelet alkalmazásának belső jogi hátterét teremti meg, amelyek a bírósági végrehajtás szabályait egyszerűsítik. Az említett igazságügyi együttműködés egyik legfontosabb területe az Európai Unió tagállamainak bíróságai által hozott határozatok végrehajtása. A belföldön történő végrehajtásnak ezekben az ügyekben tehát nem a nemzetközi szerződés, viszonosság vagy belső jogszabály alapján, hanem az Európai Unió szerveinek a tagállamokban közvetlenül alkalmazandó rendeleteiben foglaltak alapján van helye. Az együttműködés a polgári ügyekben hozott bírósági határozatok végrehajtása terén a tárgybeli, harmonizálandó rendeletek hatálybalépéséig azt jelentette, hogy az egyik tagállamban hozott és ott végrehajtható bírósági határozat a másik tagállamban akkor volt végrehajtható, ha a végrehajtás államában az erre hatáskörrel rendelkező bíróság kérelemre megállapította a másik tagállamban hozott bírósági határozat végrehajtását.
A két közösségi rendelet az eljárások közül két fontos területen jelent egységes szabályozást. A 2001/2003/EK tanácsi rendelet újraszabályozta a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló rendelkezéseket. 2004. augusztus 1-jén hatályba lépett rendelkezéseit 2005. március 1-jétől kell alkalmazni. A másik, a 805/2004/EK rendelet a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtó okirat létrehozására irányuló szabályozást alkotta meg. A rendelet 2005. január 21-én lépett hatályba, rendelkezéseit 2005. október 21-étől kell alkalmazni. Az említett rendeletek további lépést jelentenek az Európai Közösségek által megfogalmazott azon cél elérésében, hogy a kölcsönös bizalom elve alapján hatékonyabbá váljon az egyik tagállamban meghozott határozatnak a másik tagállamban történő elismerése és végrehajtása, azaz a bírósági eljárásban érintett peres felek lényegesen egyszerűbb és rövidebb eljárásban tudják érvényesíteni követeléseiket.
Az első módosítás a láthatási jogokat megállapító, illetőleg a gyermek másik tagállamba történő visszavitelét elrendelő határozatok esetében, az utóbbi módosítás pedig általánosan a hatálya alá tartozó valamennyi ügyben hozott határozat, bíróság által jóváhagyott egyezség, közokirat esetében írja elő azt, hogy a végrehajtás tagállamában nem szükséges az említett közbenső bírósági eljárás a határozat elismertetésére, illetőleg végrehajtásának megállapítására. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jogosultnak e rendeletek alapján nem a végrehajtás államában kell adott esetben több ízben is a határozat ottani végrehajthatóságát eljárás kezdeményezésével megállapíttatnia, hanem a határozathozatal államában kell megállapítania a végrehajthatóságot, amely aztán feljogosítja valamennyi másik tagállamra kiterjedően a jogosultat végrehajtás kezdeményezésére. A javaslat pontosan meghatározza az eljáró bíróságot, egységesíti a kiállítandó európai végrehajtási okirat formai és tartalmi elemeit, valamint ezen okirat kijavítását vagy visszavonását érintő szabályokat, továbbá az adós részére fennálló jogorvoslati lehetőségeket, a végrehajtás felfüggesztésének a szabályait.
A gyermeki jogok védelme érdekében a javaslat pontosítja és kiegészíti a gyermekek átadására vonatkozó szabályokat. A javaslat törvényi kötelezettségként szabályozza, hogy a kötelezett a gyermek átadásakor köteles tájékoztatni az átvevőt a gyermek egészségügyi állapotáról vagy egyéb olyan körülmény fennállásáról, amelynek nem ismerete a gyermek életét, testi épségét veszélyeztetheti. Köteles továbbá a gyermek átadásának késleltetése nélkül meghatározott tárgyak - például a gyermek személyi iratai, a gyógyszerek, a gyermek által használt tárgyak - átadására is.
A javaslat az illetéktörvény módosításával biztosítja, hogy az okirat kiállítására vonatkozó eljárás illetékmentes. A végrehajtást kérőt kizárólag a végrehajtási törvény szabályai alapján fennálló költségek, kötelezettségek terhelik.
A törvényjavaslat szakmailag támogatható, azt a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja elfogadásra javasolja a tisztelt Országgyűlésnek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés