DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Szentgyörgyvölgyi képviselő úrnak mint a bizottságunk alelnökének mondom: amennyit azon személyesen is dolgoztam az úgynevezett lakásmaffia-tevékenységet feltáró albizottság elnökeként és utána egyszerű képviselőként, hogy az ingatlan-nyilvántartás ilyen helyzetbe kerüljön, azt hiszem, ön tudja a legjobban. Éppen ezért kicsit személyes sértésnek tekintem, amennyiben azt mondják, hogy nem az albizottságunk tevékenységének az eredménye, hogy nagyrészt ráirányítottuk a figyelmet az ingatlan-nyilvántartás tarthatatlan állapotára, arra, hogy a korábbi kormányok - pártsemlegesen mondom - nem tudtak ebben az ügyben intézkedni, és igenis, személyes sértésnek tartom, ha azt mondják, ez nem nekünk köszönhető. Igenis, a mi albizottsági munkánk volt az, amely - ahogyan az atomtudósok mondják - elérette a kritikus tömeget, és valami történt.

Én annak is örülök, hogy egy kilencéves ügy előkerül, mert ezek szerint nem a napi ügyekbe vannak belefulladva - bocsánat a kifejezésért -, hanem előveszik az ön kilenc évvel ezelőtti ügyét, és végre kiküldik azt a határozatot, amelyet már régen el kellett volna felejteni.

Én igenis büszke vagyok arra, hogy ebben az országban 18 megyében nincsen hátralék, egy megyének, Pest megyének alig van hátralékos ügyintézése, és a Fővárosi Kerületek Földhivatala - akármilyen nagy vízfej, akármennyire nem történt meg a decentralizációja, amire egyébként szükség lenne - igenis tudja teljesíteni a feladatait.

(12.30)

Az meg aztán végképp nem érdekel, hogy áttesszük a bíróság rendelkezése alá, vagy marad az FM-nél. Egyetlenegy fontos: hogy az ingatlan-nyilvántartás becsületesen dolgozzék, naprakészen.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu