DR. BARÁTH ETELE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Frakcióvezető Úr! Azt hiszem, hogy ténylegesen a legjobb időpontban hívta föl a parlament figyelmét és a politikusok figyelmét általában nem igazán a formára, hanem természetesen annak tartalmára. Azért mielőtt egyetértenék teljes mélységben, hadd kezdjem egy egyet nem értéssel! Én azt gondolom, hogy a miniszterelnök úrnak az előző, napirend előtti megszólalása pontosan arról szólt, hogy a politikus nem magával foglalkozik, a kormány nem magával foglalkozik, hanem az ország sorsával, azon belül az emberek sorsával, sőt azon belül is azoknak a sorsával, akik leginkább rászorulnak. Ez volt tulajdonképpen annak a mondanivalója, ez a száz lépésnek is a mondanivalója.

Az, hogy a kormány az előző időszakban nagyon sok hosszú távú kérdéssel foglalkozott - lásd nemzeti fejlesztési terv -, hogy ennek kapcsán meginvitálta a politikai pártok vezetőit, elnökeit, parlamenti vezetőit, az, hogy szakértői szinten is folyamatosan konzultáció indult a maga nehézségeivel, a maga tartalmi problémáival, de ez a konzultáció folyik, egyértelműen azt mutatja, hogy a kormány igenis mélyen eltökélt abban, hogy alapvető sorskérdésekben az ellenzék szereplőit meghallgatva, a velük való lehetőség szerinti egyetértésben, de együtt alakítsa azt a politikát, amit pontosan az emberek érdekében kell hogy alakítson.

Még egy ilyen dolog van, amivel nem értenék egyet, és nagyon fontosnak tartom elmondani: Magyarország messze nem lett az Európai Unióban sereghajtó. Tisztelt frakcióvezető úr, hadd mondjam el, épp a mostani Figyelőben jelent meg - ha el tetszene olvasni -, hogy minden komplex elemzés alapján abban az elemzésben Magyarország a negyedik helyen van, s a mutatók sorozatában első vagy második helyen van. Nemrégiben jelent meg egy angol kutatóintézet értékelése, amelyik az úgynevezett lisszaboni folyamatra, azaz a versenyképességre történő európai felkészülésben elemzi hazánkat. Az valós, hogy a 21. helyen szerepel a '90-től mostanáig eltelt időszakban, de az elmúlt öt évben első helyre teszi ebben a versenyképességi folyamatban. Tehát nem volna szabad ebben az országban borúlátó hangulatot politikusként sem nekünk magunknak sugallni. Ennél még sokkal rosszabb, ha ugyanezt nem is Magyarországon, hanem az Unió területén vagy olyan nyilvánosság előtt mondjuk el, amely közvetlenül visszahat utána, és beteljesülést ígér a negatív tendenciákra Magyarország lépéseire.

Azt szeretném mindenféleképpen mondani, hogy azért ne legyünk abban sem borúlátók, hogy ez a parlament nem végzi el a munkáját. Én nem tudom fejből elmondani mindazokat a törvényeket, azokat a rendelkezéseket, határozatokat, amelyeket ez a parlament az elmúlt 15 év alatt megalkotott. De ha a jövőt nyitó hozzászólásban igen pozitívan szeretnék ön mellé állni, frakcióvezető úr, az valóban az, hogy erről a bizonyos négyévenkénti ciklusról mindenki beszél már, mindenki mondja, hogy jó volna, ha túlnyúló koncepcióink, stratégiáink volnának, stabil törvénykezés volna, és az együttműködés így alakulna ki. Én arra szeretném emlékeztetni önt, hogy ilyen jellegű kezdeményezés már volt a magyar parlamentben, ismételten ezt meg fogjuk erősíteni.

Nevezetesen, arról van szó, hogy az igazi és hosszú távú kérdésekben - ilyen például Magyarországon a demográfiai helyzet, ilyen a család helyzete, ilyen a migrációs alapvető problémánk, ilyen az európai integrációból adódó számtalan más, mondjuk, a gazdaságfejlesztést érintő kérdés, ilyen például az infrastruktúra hosszú távú fejlesztése - a parlament alkothatna olyan törvényt, amely valóban 8-10-15 évre meghatározná azt az irányt, aminél rövidebben befolyásolni sem lehet ezeket az alapvető folyamatokat. Nagyon jól tudjuk, hogy 20-30, sőt a demográfia esetében 40-50 éves távlatban kell tudni előre, felelősen gondolkodni egy politikusnak.

Én tehát befejezésül, megköszönve az ön igazán pozitív szándékú hozzászólását, arra szeretnék a kormány nevében ígéretet adni, hogy most mind a két egyeztetési folyamatban, tehát a száz lépés folyamatában, ahol igazán közvetlenül embereket érintő, foglalkoztatást érintő kérdésekről van szó, teljesen nyitott a kormány az együttműködésben, ahogy a miniszterelnök úr mondta, várjuk az ezzel kapcsolatos jelentkezéseket, de azt tudni kell, hogy ezek nem léphetik túl a költségvetési korlátokat. Olyanokat kell javasolni, ami belül tud maradni, és úgy teszi jobbá ezt a helyzetet, illetve a nemzeti fejlesztési terv tízéves perspektívájában is számítunk az önök részvételére. Ami engem illet: a kormány nevében hadd ígérjem meg, hogy ennek hangnemében is, tartalmában is eleget szeretnénk tenni.

Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu