KOVÁCSNÉ DR. HORVÁTH KLÁRA (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! A nyár közeledtével szinte mindenkiben felmerül a kérdés, hogy miként tud a mindennapok munkájából kikapcsolódni, miként tud forrásokat biztosítani üdüléséhez, pihenéséhez. Sokan vannak olyanok, akik saját jövedelmükből képesek maguk és családtagjaik számára megfelelő feltételeket biztosítani, így örvendetesen sok üdülési ajánlat közül kedvükre és pénztárcájukhoz mérten válogathatnak.
Sajnálatos tény, hogy sok olyan honfitársunk is él az országban, akik életkörülményeik kedvezőtlen alakulása folytán nem képesek önállóan biztosítani a teljes értékű élet feltételeit, ezen belül a pihenéshez, üdüléshez, rekreációhoz szükséges erőforrásokat. Nem közömbös, hogy a kormányok a rendelkezésükre álló jogi, gazdasági és szervezeti eszközeikből miként tudnak a rászorultakon segíteni, miként tudnak a közös erőforrásokból a hátrányos helyzetűek javára támogatást biztosítani.
Az elmúlt év őszén megalakult Gyurcsány Ferenc vezette kormány programjában ígéretet tett arra, hogy különös figyelmet fordít a szükségben élők segítésére, és széles körben érvényesíteni kívánja a szolidaritás értékeit. Sajtóértesülések szerint a kormány az üdültetésben vállalt korábbi közvetlen szerepvállalását fokozatosan átalakította közvetett szerep- és felelősségvállalássá. Az elmúlt évek jogszabályi környezetét oly módon változtatta meg, hogy a döntési jogot közelebb vitte az érintettekhez, azaz adókedvezményeket biztosított az üdülésicsekk-vásárló gazdálkodóknak.
Kérdezem a tisztelt miniszter asszonyt, hogy milyen szerepet vállal a kormány a kedvezményes és szociális üdültetés rendszerének kialakításában és fenntartásában, miként alakulnak az idei évi kedvezményes és szociális üdültetés forrásai, és milyen hátrányos helyzetű csoportok számíthatnak a közösség támogatására.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés