KÖRÖMI ATTILA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szerettem volna Fodor Gáborral szemtől szembe vitázni az általa kijelentettekkel kapcsolatban, de ő elfordította a tekintetét ettől a vitától és távozott. Megjegyzem, vezérszónoknak illik végig a teremben tartózkodni, hiszen ő a téma gazdája a saját frakciójában.

Hadd idézzek A rendszerváltás programja című, úgynevezett kék könyvből, amelyet az SZDSZ tett a választópolgárok elé a rendszerváltoztatás hajnalán: “Minden magát magyarnak valló személy és az ő jogán családja legyen jogosult a magyar állampolgárságra.ö

Szintén az SZDSZ által vezetett Ellenzéki Kerekasztal 1989. augusztus 3-án kiadott nyilatkozata így fogalmaz.: “Ha az SZDSZ ezzel nem ért egyet, akkor ezt az Ellenzéki Kerekasztal nem adja ki.ö “Alkotmányba - nem törvénybe, alkotmányba - kell foglalni a magyarok kettős állampolgárságának lehetőségét, annak jogait és biztosítékait.ö

Azt gondolom, hogy a Fodor Gábor által elmondottakra ez éppen elég lenne válaszul. Ennyit a szabad demokraták szavahihetőségéről, egyenes iránykövetéséről, hiszen nem arról van szó, hogy az oktatáspolitika területén a megváltozott gazdasági körülményekre hivatkozva ma ezt gondoltam, holnap azt. Itt a rendszerváltoztatás hajnalán rendkívül fontos, a nemzetstratégiai kérdésben letett álláspontját a Szabad Demokraták Szövetsége nemhogy nem képviseli, hanem azzal élesen szemben érvel, nem máshol, mint az Országgyűlés pulpitusán, a Ház elnökétől egy méterre.

Azt mondta Fodor Gábor, hogy példátlan dolog lenne, ha a Magyar Köztársaság megadná - nem tudjuk mennyinek, használjuk ezt a számot - ötmillió magyar nemzetiségűnek a magyar állampolgárságot. Szerintem pedig Trianon volt példátlan. Meglehetősen cinikus az az érvelés, amely elhallgat egy világraszóló, példátlan bűncselekményt, és ennek a bűncselekmények a helyretétele érdekében tett országgyűlési intézkedést nevezi példátlannak. Azt gondolom, ezt az érvét sem érdemes tovább boncolgatni. Azt mondja, nem jó a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárság. Ezzel kapcsolatban hadd mondjak önöknek egy gondolatot!

Azt hiszem, hogy az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki ottani magyar politikai pártok vezetői, az ottani érdekképviselet, politikai képviselet terén szabadon nyilatkozhatnak, úgy, hogy a délvidéki, erdélyi, kárpátaljai, felvidéki magyarok ezt vagy azt akarják, azért, mert egy politikai közösség. Bizonyára ők sem fogják félreérteni, de egy alanyi jogon járó állampolgársági ügyben, amely megilleti azokat a magyarokat és leszármazottaikat, akik sosem mondtak le állampolgárságukról, egyetlenegy határon túli magyar politikus sem mondhatja azt, hogy nem ez a határon túli magyarok érdeke. Ugyanis ez nem politikai jog, ez egy alanyi jog, amelynek a lehetőségét föl kell kínálni midben határon túli magyarnak, és majd eldöntik - mert kérelemre indulnak az eljárások -, hogy ezzel élnek-e avagy sem. Ehhez képest Fodor Gábornak az a véleménye, hogy nekik ez nem jó, nekik ez káros, még inkább nem állja meg a helyét.

A kormány javaslatát - engedje meg, tisztelt államtitkár úr - elsősorban jóindulattal bocsánatkérésnek tekintem, hiszen nyilvánvaló lelkiismeret-furdalásból született. Önök ezzel szeretnék megkövetni a Magyar Köztársaságot, hogy félrevezették a kampányban. Bizonyára ezzel a előterjesztéssel szeretnék megkövetni a Magyarok Világszövetségét, hogy megengedték maguknak itt a Házon belül, amikor a Világszövetség tisztségviselői nem tudtak védekezni sem, hogy megengedhetetlen hangnemben pocskondiázzák őket, de mindenképpen meg kell jegyezni, hogy ez a törvényjavaslat nem a határon túlra szakadt magyarok lehetetlen és tarthatatlan helyzetét rendezi, hanem behívja őket az anyaországba, és itt próbál néhány kegyet gyakorolni irányukba, amely valóban az eddigi négy-öt éves procedúrához képest két évre csökkenti az eljárást. De ugye önök sem gondolják azt, hogy egy határon túlról a mai Magyarország területére költöző magyar állampolgár vagy család számára ez a két év is méltányos.

Ezért azt kérem a tisztelt Háztól, és beszédem is erre utalt - de egy fontos fogalmat kihagytam belőle -, hogy a dél-felvidéki, a teljes kárpátaljai, az észak-erdélyi és a Délvidék jelentős része magyarjainak, az ott élő magyarok állampolgársága alszik. Tulajdonképpen az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Magyar Országgyűlés azzal a döntésével, hogy elismerné ezt az alvó állampolgárságot, és a javaslatomra lehetővé tenné az egyoldalú nyilatkozattételt, ezzel törvényerőre emelne egy egyébként élő jogot. Ezzel csak azt tudjuk megelőzni, hogy precedens- és próbaperek induljanak a magyar állammal szemben.

Ha a Magyar Országgyűlés ezt megteszi, akkor nem indulnak precedensperek. Ha a Magyar Országgyűlés ezt nem teszi meg, akkor elindulnak a precedensperek. Ugyanis a határon túli magyarok jelentős részének állampolgársága alszik, alvó állapotban van, mert senki nem mondta meg nekik, hogy joguk van a köztársasági elnök úrhoz kérvényt intézni, amelyben kérik az állampolgári bizonyítványt, kérik az útlevelet, és kérik a konzuli védelmet.

Azt kérem a tisztelt Országgyűléstől… - és higgyék el, nem egyszerű ezt a kérést megtenni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy akik eddig négy-öt évet vártak az állampolgárságra, azoknak továbbra is megalázó módon, de valóban már csak két évet kell esetleg várni az állampolgárságra. De higgye el a tisztelt Országgyűlés, ha ennek a kormányzati törekvésnek enged, akkor egyszer és mindenkorra lekerül ez a kérdés az Országgyűlés napirendjéről, és nem lesz olyan politikai erő, aki ezt újra az Országgyűlés elé tegye.

Ha azonban a tisztelt Ház ellene szavaz ennek az előterjesztésnek, úgy szavaz ellene ennek az előterjesztésnek, abból a logikából, hogy valóban csak látszatintézkedéseket szeretne elénk tenni, és nem a lényeget, továbbra sem a lényeget próbálja meg rendbe tenni, akkor a kormányt arra kényszeríti, hogy ismét hozza a Ház elé. Ugyanis a kormány ezzel az előterjesztéssel egy dolgot bevallott: elveszítette a december 5-ei népszavazást. Egyszer és mindenkorra elveszítette a december 5-ei népszavazást, mert ha úgy érezné, hogy megnyerte, akkor ezt a törvényt nem hozta volna ide. Ha nincs december 5-e, nincs ez a törvény! Ezt mi itt mindannyian tudjuk.

Lehet ezt cáfolni, lehet ennek mellébeszélni, aki itt ül az Országgyűlésben, vagy nem itt ül, de országgyűlési képviselő, pontosan tudja, hogy ez az előterjesztés egyes-egyedül december 5-ének köszönhető. Akkor hagyjuk a kormányt kényszerhelyzetben, ne fogadjuk el ezt a javaslatot, kényszerítsük ki a kormányból, hogy olyan törvényt hozzon elénk, amely nemcsak a mai Magyarországon letelepedni szándékozó határon túli magyarok állampolgársági eljárását könnyíti - hozzáteszem, amit én benyújtottam néhány hónappal ezelőtt, közfelkiáltással fogadta volna ezt el, éppúgy, mint a szerb parlament néhány hónappal ezelőtt az övéi számára -, tehát ne csak ezt kérjük a kormánytól, hanem kérjük, hogy valóban rendezze a teljes Kárpát-medencei és a Kárpát-medencében élő magyarok leszármazottainak az ügyét.

Ennek egyetlenegy lehetősége van: “nemö gombot kell nyomni erre az előterjesztésre, ha a tisztelt kormány és az Országgyűlés nem fogadja el az általam elmondottak alapján, annak a szellemiségében megfogalmazott és benyújtásra kerülő módosító javaslatokat. Ezt kérem a tisztelt Háztól, fontolják meg, és ha szükséges, természetesen a vita további részeiben készen állok további érveket önök elé tárni.

Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiban.)

(11.50)

Forrás: parlament.hu