DR. BOROS IMRE (független): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kormányváltás után a maastrichti követelményektől hazánk fényévnyire került, újra nekilódult az infláció, botladozni kezdett a forint és jelentős kamatemelkedés is történt. Mindezeknél azonban sokkal súlyosabb, hogy az adósság rég nem tapasztalt ütemben újra emelkedik, jele sincs annak, hogy a folyamat megállna. Minden úgy játszódik le, mint ahogy 1985-90 között egyszer már megtörtént: a gazdaság folyamatai irányítatlanok, egy biztos pont van csak, az adósság folyamatos növekedése. Az egymást követő évek költségvetéseiről kiderült már, hogy a tervezet és a végrehajtás egymással köszönő viszonyban sincs. Menetrendszerű, hogy az aktuális pénzügyminiszter megszorító csomagokkal kezd az év első negyedévében vagy éppen a polgárok zsebében kotorászik.

A költségvetés illúzió és fikció. A gazdák hónapokig, esetleg évekig nem kapják meg a pénzüket, az uniós pályázatokhoz nincs önrész, az államkassza több száz milliárd forint áfát tart vissza jogellenesen. A kormányzat az államkassza csődjét áttolja a gazdákra, a pályázókra, az adózókra, növekszik a körbetartozás. A csődök és felszámolások tekintetében Európa- és világbajnokok vagyunk. Úgy látszik, hogy ismét a parlament háta mögé került a valóságos költségvetés-készítés, a döntéseket szűk körben hozzák, de a terheket mindannyiunknak viselnünk kell. A költségvetés több lépésben csúszott ki a parlamenti ellenőrzés alól. Amikor az Állami Számvevőszéket létrehozták, annak feladataiból valahogy kimaradt a jegybank hitelfelvételi tevékenységének ellenőrzése, majd az ÁSZ-ról szóló törvényt az MDF-SZDSZ-paktum keretében kétharmados csomagba tették. 1997-ig az MNB végezte az állam hitelügyeit kül- és belföldön, ÁSZ-ellenőrzés nélkül, 1996 végén viszont a jegybanki adósságkezelésen felhalmozott gigantikus veszteséget rázúdították az állami költségvetésre.

A polgári kormány kétharmad hiányában ugyan nem tudott új törvényi rendet teremteni, mégis ütemesen haladt a maastrichti kritériumok megvalósítása, csökkent az adósság, a hiány, az infláció és a kamatok. A koalíció az ország költségvetését azonban ismét a parlamenti kontroll nélküli eladósodás rabszolgájává tette. Demokratikus országokban a költségvetés készítésekor kitérnek az államadósságra is, az új adósság, a finanszírozási terv része a költségvetésnek. Az eltérést a parlament hagyja jóvá, ha akarja, minősített esetekben azonban buknak a kormányok.

Nálunk nem így van. A valóságos költségvetést nem a parlament, hanem az államadósság írja. Az 1985-90 közötti kontroll nélküli eladósodás serkentője, egyik kiváltója volt a rendszerváltásnak. Furcsa dolog ma azt tapasztalni, hogy éppen az államadósságra nem terjed ki a parlament hatékony ellenőrző szerepe. Félő, hogy ami 1990-ben a demokrácia megteremtésére serkentőleg hatott, a jelen helyzetben éppen korlátokat állít a demokrácia elé. A demokráciadeficit ma legjobban a költségvetési deficiten mérhető.

Szeretném, ha maradna idő a többi független képviselőnek is, ezért itt befejezem. Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu