DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai vitának immár az ötödik órájában tartunk, és igen kevés szó esett a nyugdíjasok helyzetéről, mindössze két államtitkár úr expozéjában és Herényi képviselő úr vezérszónoklatában szólt röviden a nyugdíjasok problémáiról.
Egyrészt örülök ennek, másrészt szomorú vagyok. Örülök neki azért, mert az az érzésem, hogy az ellenzék részéről azért esett erről kevés szó, illetve szó sem esett (Babák Mihály: Nem marad időnk kibeszélni!), mert nem találnak fogást a kormány nyugdíjas-politikáján. (Arnóth Sándor: Ne butáskodj már, Balázs! - Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Nem találnak fogást, ugyanis, ha előveszik mind a Medgyessy Péter, mind a Gyurcsány Ferenc által fémjelzett demokratikus kormány programját, akkor összevethetik a valósággal, és összevethetik a megvalósult tényekkel. (Arnóth Sándor közbeszól.)
(13.20)
Én nagyon sokszor találkozom a nyugdíjasokkal, kedves képviselőtársam, és kis kitérőként elmondom neked nagyon szívesen, hogy mindig azzal szoktam kezdeni az én kis vitaindító előadásomat vagy beszélgetésemet, hogy ide el fogok én jönni máskor is, és ha egy év múlva vagy két év múlva visszajövök, nyugodtan kérjék rajtam számon, hogy amit elmondtam, az a valóságnak megfelel-e. Igen, kedves képviselőtársam, mi ilyen politikusok vagyunk.
Rátérve a lényegre: mit ígért a két demokratikus kormányprogram? Mind a kettő azt ígérte, hogy megtartjuk a nyugdíjak vásárlóértékét, sőt a Gyurcsány-kormány már túl is lépett ezen, és azt mondta, hogy nemcsak hogy megtartjuk a vásárlóértéket, hanem a lehetőségekhez képest azt növeljük is.
Mi történt az első három évben? 2002-t én most kihagyom, az választási év volt. Csak megemlítem, hogy 10,1 százalékkal növekedett 2002-ben a nyugdíjak vásárlóértéke - nem vitatom el a Fidesz-kormány érdemeit e téren, választási év volt, még egyszer mondom -, azonban nyomatékosan kell kijelentem azt, hogy 2003-ban, amikor a gazdaság teljesítménye 4 százalékkal nőtt, akkor a nyugdíjak vásárlóértéke 7,9 százalékkal emelkedett, kedves képviselőtársaim, nem úgy, mint 2000-ben, amikor a gazdaság lokomotívja igen-igen keményen húzott, hála a Bokros-csomag kedvező átnyúló hatásának, mert meg kell ezt is említenünk. Akkor 5,2 százalékos gazdasági növekedés mellett, írd és mondd, mindössze 1 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke. No, akkor melyik kormány teljesített a lehetőségekhez képest jobban? Nagyon könnyű megválaszolni.
Nézzük a tavalyi évet, a 2004-es évet! Meghívott engem 2004 kora telén a Hír TV egy vitaműsorra a Fidesz nyugdíjastagozatának vezetőjével, és akkor én azt merészeltem mondani, hogy a költségvetési törvény tervezete szerint 2004-ben a nyugdíjak vásárlóértéke mintegy 2,5 százalékkal fog növekedni. (Babák Mihály: Átlagban!) Persze, hogy átlagban! Természetes, hogy átlagban, kedves képviselőtársam! Nem beszélhetek 3 millió 170 ezer egyes nyugdíjról meg nyugdíjszerű járadékról, csak átlagokban tudok beszélni, s azt is mindig hozzá szoktam tenni, hogy az különbözőképpen érinti a különböző nyugdíjascsoportokat. (Babák Mihály: De sok a kisnyugdíjas!) Majd külön megbeszéljük utána, most már tessék hagyni, hogy befejezzem ezt a néhány perces mondókámat. Nem akarták elhinni, és akkor én vállalkoztam arra, hogy hívjanak meg egy év múlva is. Mi történt, kedves képviselőtársaim? Az történt - itt van a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése (Felmutat egy füzetet.) -, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke 2004-ben 3,9 százalékkal nőtt. (Dr. Szabó Zoltán: Látod, hogy nem mondtál igazat?) Nem mondtam igazat, így van. Tehát gyakorlatilag az első év az, amikor a nyugdíjak vásárlóértéke közelít az átlagjövedelmek vásárlóértékéhez, és az olló nem tovább nyílt, hanem az olló egy kicsit szűkült.
Kedves Képviselőtársaim! Minden felszólalásomban el szoktam mondani, tisztában vagyunk azzal, hogy azok a lépések, amelyeket megtett kormányunk, kezdeti lépések. Mindig el szoktam mondani, szó sincs arról, hogy a nyugdíjas-társadalomnak fenékig tejfel az élete. De azt is hozzá szoktam tenni, hogy a nyugdíjas-társadalom megérti a realitásokat, megérti azt, hogy most a tízezer milliárdos magyar költségvetésből minden egyes polgárra 84 ezer forint jut, ebből 16 ezer forint esik a nyugdíjak kifizetésére, és megérti azt is, hogy ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a költségvetés minden 100 forintjából több mint 20 forint esik nyugdíjak kifizetésére. Na, de nekünk nemcsak a nyugdíjas-társadalommal kell törődni, és a nyugdíjas-társadalom is így van ezzel, mert igaza van nagyon sok képviselőtársamnak, aki azt mondja, hogy vannak még nehezebb helyzetben lévő társadalmi rétegek, a nagycsaládosok, a munkanélküliek, akiknek a támogatása igenis szükséges, és minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy az is sikeres legyen.
Kedves Képviselőtársaim! Az előrelépés lehetősége egyetlenegy, ez pedig a következő - ezt szolgálja többek között a száz lépés programja is -: kifehéríteni a szürke- és a feketegazdaságot és több járulékfizetőt bevonni az aktív fizetők körébe, mert az elosztó-kirovó rendszerben annyi nyugdíjat tudunk kifizetni és tud kifizetni az állam, amennyit a dolgozók, a munkások befizetnek nyugdíjjárulék szerint. Azt nem tudja a nyugdíjkassza elviselni, hogy közel félmillió ember egyetlenegy forint nyugdíjjárulékot se fizessen, ugyanakkor az ellátásért pedig majdan jelentkezni fog.
Végezetül, tisztelt képviselőtársaim, büszkén és tisztességgel vallom azt felelősségem teljes tudatában, hogy teljesül a kormányprogram, időarányosan máris teljesült, és minden remény megvan arra, hogy a reálérték-növekedés ebben az évben is nőjön, és 2006-ban is, különös tekintettel arra, hogy akkor már a teljes 13. havi nyugdíj kifizetésre kerül.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés