KORDÁS LÁSZLÓ foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai vitanap címe, hogy mit teljesített három év alatt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány. Nézzük, a munkaügy területén mit teljesített a Medgyessy-Gyurcsány-kormány! Ha 2002 óta vizsgáljuk a foglalkoztatotti létszámot, akkor világosan megállapítható, hogy a foglalkoztatotti létszám nőtt, 3 millió 852 ezer foglalkoztatott volt 2002-ben, és most 3 millió 900 ezer foglalkoztatottról lehet beszélni. Tehát ez azt jelenti, hogy többen dolgoznak, mint 2002-ben. Ez az egyik része ennek a folyamatnak.

A másik, igen fontos része, hogy bizony vannak olyan társadalmi rétegek, amelyek ma hátrányt szenvednek a munkaerőpiacon, éppen ezért helyeztünk nagyon nagy hangsúlyt arra, hogy azokat a rétegeket próbáljuk előnyhöz juttatni a munkaerőpiacon, és próbáljuk meg álláshoz juttatni a munkaerőpiacon, amelyek ma nehezen találnak állást. Ilyen rétegekről lehet beszélni például a pályakezdők esetében, lehet beszélni a gyesről, gyedről, gyetről a munka világába visszatérő kismamák esetében, lehet beszélni a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásával kapcsolatosan, és lehet beszélni az 50 év feletti népességnél.

Azt gondoltuk, nagyon fontos lenne, ha a foglalkoztatókat olyan kedvezményekhez tudnánk juttatni, amivel ezekből a foglalkoztatotti csoportokból, illetve munkanélküli csoportokból választanának maguknak munkavállalókat. Azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy ma többen dolgozhatnak, mint 2002-ben. Nem vagyunk a folyamat végén. Azt terveztük, hogy idéntől a decentralizált alaprészből, ami 38 milliárd forintot jelent munkahelyteremtésre, nemcsak decentralizáltan, tehát a megyéknél levő problémák kezelésére fordítjuk, hanem differenciáltan használjuk fel, oda adunk többet, azokba a térségekbe, ahol nagyobb a munkanélküliség, ahol nagyobb a probléma, segítve ezzel azokat a vállalkozásokat, azokat a kezdeményezéseket, amelyek a munkahelyteremtést szolgálják.

(14.00)

Mit tettünk a bérfolyamatokban? Az elmúlt időszakban helyreállítottuk az érdekegyeztetés rendszerét. Nagyon fontosnak érzem azokat a megállapodásokat, amelyeket az Országos Érdekegyeztető Tanács keretén belül a munkaadókkal és a munkavállalókkal közösen hoztunk. Nagyon fontos ilyen intézkedés volt például 2002-ben a minimálbér adómentessé tétele. Nagyon sok ember van ma Magyarországon minimálbéren bejelentve, és éppen ezeknek az embereknek pusztán az adómentesség megadásával több került a fizetési borítékjába. Nagyon fontos intézkedés volt ez.

De hadd emlékeztessem azért az ellenzéki képviselőket arra is, hogy míg ’98-2002-ben az adható étkezési hozzájárulás mértéke hidegétkeztetés esetén 1400 forint volt, végig a ciklus alatt, melegétkeztetés esetén 2200; ma ugyanez az adható étkezési hozzájárulás 4000 forint abban az esetben, ha hidegétkeztetési utalványt ad a munkáltató és 8000 abban az esetben, hogyha melegétkeztetést biztosít a munkavállalója számára.

Én azt hiszem, hogy ezek mind-mind olyan lépések és olyan események, amivel a bérfolyamatokat, a reálbér-pozíciókat is lehetett javítani, nem beszélve arról a béremelési folyamatról, amit ugyancsak a szociális partnerekkel közösen minden évben bérajánlás alapján teszünk meg a munkaadóknak. Ezzel lehet segíteni azt a folyamatot, hogy tisztességes rendszerben gondolkodjanak a foglalkoztatók, olyan rendszerben, ami megfelel mind a munkaadók, mind a munkavállalók, mind pedig a kormányzat érdekeinek.

Én azt hiszem, hogy ezek a kezdeményezések mind-mind abba az irányba mutatnak, hogy a munkaerőpiacon rendezett, kiszámítható viszonyok lehessenek - persze, van még dolgunk. Az elkövetkező időszakban lesz még az Országos Érdekegyeztető Tanács asztalán olyan javaslat, ami pontosan ezeket a kiszámítható helyzeteket próbálja meg erősíteni.

Legközelebb pénteken, e hét péntekén, 13-án lesznek az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén azok az elképzelések, amelyeket a közeljövőben meg szeretnénk valósítani, pontosan azért, hogy segítsük a munkanélkülieket munkához jutni, segítsük azokat az embereket, akik hátrányt szenvednek a munkaerőpiacon, annak érdekében, hogy minél többen minél hamarabb munkához tudjanak jutni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu