AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Vitatkoznék Szentgyörgyvölgyi képviselőtársammal. Nem a kormány, hanem a népszavazást kezdeményezők egyik vezető alakja számolt azzal, hogy ha a kettős állampolgárság megvalósulna, akkor évente százezres nagyságrendben települnének át Magyarországra határon túli magyarok.
Nekünk tényleg nem célunk az, hogy idecsábítsunk százezres nagyságrendben határon túli magyarokat, épp azért, mert valóban azt szeretnénk, ha a szülőföldjükön boldogulnának. Egyébként a kormány hármas célt követ, ez a legfontosabb cél, és ehhez minden támogatást meg kívánunk adni. Erről szól egyébként a miniszterelnök úr által januárban bejelentett nemzeti felelősség ötpontos programjának több eleme, a szülőföldprogram, az integráció támogatása, az autonómiatörekvések támogatása.
A második cél az, hogy minél könnyebben átjárhatóvá tegyük a határon túli magyarok számára a határokat, például azzal, hogy azon határon túli magyarok számára, akiknek országa belátható időn belül nem tud csatlakozni az Európai Unióhoz, speciális nemzeti vízumot hozzunk létre.
Végül azt mondjuk, hogy a szülőföldön való boldogulást nem adminisztratív eszközökkel kívánjuk elérni, és ezért szeretnénk megkönnyíteni azok számára, akik egyébként is elhatározták, hogy itt kívánnak élni, Magyarországon kívánnak letelepedni, és itt magyar állampolgárok szeretnének lenni, hogy számukra legyen emberségesebb. Nincs semmiféle ellentét a két, illetve a három cél között, mi ezt a három célt egyszerre akarjuk megvalósítani.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés