DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy akkor államtitkár úr nem értette meg, vagy nem akarta megérteni, amit én mondtam. 2002-ben a máriakálnoki projekt teljesen kész volt, a miniszter vállalta, indítható lett volna. Ezt a 32 milliárd forintot önök elpackázták. Különböző feltételeket szabtak, különböző tanulmányokat írattak. A lényeg egy volt: nincs pénz, ne kelljen elindítani. Államtitkár úr, három évet elszórakoztak ezzel a projekttel, és mindent elvesztettünk ennek a projektnek a folyományaként, déli lecsatlakozó utat, elkerülő utat, munkahelyteremtést és még lehetne sorolni.

Igen tisztelt képviselőtársaim, önök, ha sokszor elmondanak valamit, akkor azt gondolják, hogy az úgy van. Önök nagy művészek, ha hiányból és mínuszból tudtak 300 milliárdot szétosztani. Tessék már egy picit a tükörbe nézni, amikor ezekről beszélnek, mert én azt gondolom, hogy nem oszthattak a semmiből! Hitelt nem vettek föl, igen tisztelt képviselőtársaim, ha tudtak osztani, amit megszavaztunk, akkor csak abból lehetett, ami van. Majd legyen önöknek ennyi, amikor átadják a kormányzást, és akkor mi örülni fogunk neki!

Körülbelül úgy számolnak önök, tisztelt képviselőtársaim, mint Jauernik képviselőtársam, aki szintén egy precíz képviselő. Nos, igen tisztelt képviselőtársam, ön a következőt mondta: “Kosztolányi képviselő úr, no, csak ne beszéljen annyira a három önkormányzatról szociális téren, mert pénzben bizony többet kap!ö Nos, igen tisztelt képviselőtársam, nem kell más, mint hogy egy ilyen kis lapos számolómasinát magával hoz az ember, és rájön a következőre. Igen tisztelt képviselőtársam, ha azt nézzük, hogy darabszámra mennyit kap százalékosan, akkor az 3,85 százalék. Ha pedig azt nézzük, hogy pénzben mennyit kap ez a három önkormányzat, az 3,9. Nos, igen tisztelt képviselőtársam, ön ennek a 0,05 százaléknak örül annyira! Önök ennyire örülnek minden olyannak… (Jauernik István közbeszólására:) De, ön azt mondta, hogy pénzben sokkal többet kap. Minden ennyire alapos és minden annyira állja meg a helyét, mint ahogy ezt a kimutatást ön bemutatta. Számolja csak ki, hogy a 3 a 78-hoz, illetve az 1,8 milliárd a 46 milliárdhoz hogyan viszonyul, és rá fog jönni, hogy az, amit mondtam, az így van.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu