ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 1994-ben 20, 2004-ben 40 százalékkal maradt el az országos átlagtól Békés megye GDP-je. Innen költöznek el a legtöbben, hiszen nemhogy új munkahelyek jönnének létre, a régiek is megszűnnek, elég csak a békéscsabai Barnevál vagy az István-malom példáját említeni pusztán a legutóbbi időből.
Ezért örültünk annak, hogy a miniszterelnök úr nemrég a Viharsarokba látogatott, ott aztán a rá jellemző lendületességgel olyan nyilatkozatot adott a megyei lapnak, amellyel - hogy a legenyhébb kifejezést használjam - sikerült meghökkentenie a az egész megyét.
Gyurcsány Ferenc elismerte a 44-es út fejlesztésének szükségességét; 2010-re autópályát ígért, ha a megye és a város minden egyéb fejlesztésről lemondana. Ne ragadjunk le annál az apróságnál, hogy Medgyessy Péter a választási kampány hevében azt találta mondani, hogy autóúttá fejlesztik a 44-est még ebben a ciklusban, hiszen a szocialisták a múltat végképp eltörölni jelszavát ma is nagyon komolyan veszik, különösen, ha az a múlt rájuk nézve kompromittáló.
Nézzük inkább azt, milyen jövőt szán a dumakormány Békés megyének! Ha autópályát szeretnénk - márpedig a jelenlegi infrastruktúrával a megye végleges leszakadása valószínűsíthető -, le kell mondanunk a gátak megerősítéséről, új munkahelyek létrehozásáról, a többi, még a 44-esnél is katasztrofálisabb állapotú út helyreállításáról, és ki tudná megmondani, mi mindenről.
Számunkra elfogadhatatlan Gyurcsány Ferenc azon felvetése, hogy 2006-2010 között Békés megye, illetve a települések minden más fejlesztésről lemondanak azért, hogy ezen időszak alatt megépüljön a 44-es út - nyilatkozta a megyei közgyűlés MSZP-s elnöke. Ez az egész megye véleménye.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mikor vezet majd négysávos út Békéscsabára? Békés megye valóban csak ennyit érdemel?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés