GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem értem ezeket az indulatokat. Sisák képviselőtársam azt mondja, hogy Szigetvár nem kapott oktatási beruházást. Kapott viszont városi kórház rekonstrukciójára állami forrásból 1 milliárd 563 millió forintot. Szintén nem értem Búsi képviselőtársamat. Azt mondja, nincs arra figyelemmel az előterjesztő, hogy egy-egy rekonstrukció ütemét végigviszi és a második, illetve a harmadik ütemet is támogatja.
Mit olvasok itt? A Zala megyei önkormányzat - nem kormánypárti - kórház-rekonstrukció harmadik ütemére majd 1 milliárd forintot kapott.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző ciklusban - úgymond - ellenzéki képviselőként a Fővárosi Önkormányzatban nagyon örültem volna, ha a négyszer beadott - nem háromszor, nem kétszer, négyszer beadott - különböző címzett támogatási pályázatainkon egyszer nyertünk volna. Illetve nem mondok teljesen igazat, mert egyszer nyertünk; akkor, amikor önök nem tudták azt, hogy a Vámosmikola nevezetű település, amely Budapest közigazgatási határain kívül található, mégiscsak a Fővárosi Önkormányzat egy intézménye, és köszönettel megkaptuk arra a támogatást, ami egyébként szociális célokat szolgál, tehát ebből a szempontból is úgy gondolom, hogy köszönetet kell mondani.
Felmerül persze a kérdés, hogy nem véletlenül: az akkori egészségügyi miniszter, Mikola István neve volt az, ami önöket Vámosmikolából megragadta, és esetleg a támogatást ezért kapta meg a Fővárosi Önkormányzat. (Közbeszólások és taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Soltész Miklós: Szép beszéd! Szép volt!)
Azt gondolom, hogy egyszer s mindenkorra be kellene fejeznünk (Közbeszólásra:) Igen, köszönöm szépen. Nagyon jó lenne, ha ezt egyszer s mindenkorra befejeznénk, és azt gondolom, Becsó képviselő úr, hogy a 60:40 százalékos arányban a 40 százalék pont 40 százalékkal több, mint a nulla, a Nógrád megyei címzett támogatásokat illetően.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés