KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Uniós tagságunk évfordulóján sokféle vélemény ütközött az elért eredményekről, illetve eredménytelenségekről és ennek okairól. Egy terület megítélésében voltunk közel azonos állásponton, kormánypártok és ellenzék: az uniós csatlakozás egyértelmű vesztese a magyar agrárium, mert a magyar mezőgazdaság bel- és külpiaci pozíciói végleg meginogtak, és mostanra már saját belső piacunkon is vereséget szenvedtünk. Sertésállományunk történelmi mélyponton van a négymilliós sertéslétszámmal, miközben lengyel, szlovák, holland, dán sertéshúst fogyasztunk. De folytatható a sor a tej-, baromfi-, tojás-, bor- és zöldségpiac hazai kiszorításának szomorú történetével is.

Ebben a kilátástalan helyzetben érthető, hogy minden megragadható forrást gazdáink igyekeznek megpályázni. Ezek között is kitüntetett helye lenne az AVOP-pályázatnak - az agrár- és vidékfejlesztés operatív programja; azért mondom el, hogy a ránk figyelők is értsék, hogy miről beszélek. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a szavakon és az ígéreteken túl ezen a területen is a kapkodás, a bizonytalanság uralkodik.

Szóval öntsünk tiszta vizet a pohárba, tisztelt államtitkár úr. Kérdezem: mikor fizetik ki a már elbírált pályázatokat, valamint tervezik-e a gépbeszerzési és a raktárépítési pályázatok újbóli kiírását?

Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu