LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Az előttünk lévő, földgázellátásról szóló törvényjavaslat szinte ugyanazokkal az alapproblémákkal küszködik, mint az egy héttel ezelőtt az általános vitában lezárt villamos energiáról szóló törvényjavaslat, mégpedig a parlamenti menetrend szerint eredetileg ezt valamikor a múlt esztendő végén kellett volna tárgyalnunk. Ehhez képest egy féléves csúszásban került elénk ez a jelentős javaslat.
Ha bárki azt gondolná, hogy a parlamentnek van elég dolga, van elég munkája, miért hiányoljuk mi ezt, kissé téved, ugyanis itt arról van szó, hogy Magyarországnak a gázpiacát is liberalizálnia kell úgy, ahogy a villamosenergia-piacát, és az addig tartó időszak rendkívül rövid, nagyon sok fontos részletszabályozást kell még megalkotni odáig, amely részletek rendkívül fontosak a fogyasztók, a felhasználók és az egész gázszektor számára.
Azt gondoljuk, hogy ezeknek a részletszabályozásoknak az elkészítése már folyamatban kellene hogy legyen, mégpedig modellezésekkel és olyan végrehajtási utasításokkal és rendeletekkel, azoknak a szövegezésével, amelyek az addig tartó átmenetet leírják, illetve meghatározzák az azt követő időszakot, amikor már valóban minden fogyasztó számára szabadon választott lesz az, hogy honnan vásárol földgázt, az milyen módon és milyen részletekben zajlik majd. Ezért mondjuk mi azt, hogy rendkívül szűkszavú ez a törvénytervezet is ebből a szempontból, és tulajdonképpen nem tesz egy általánosabb kitekintés mellett részletes szabályozást arra vonatkozóan, hogyan is fog ez kinézni a későbbiekben.
Természetesen mindannyian tudjuk, hogy valamikor egy nap késéssel, 2003 nyarán született meg az az európai uniós irányelv, amely ezt a szektort is, illetve a másik nagy szektort, a villamos energiát meghatározza, és az előttünk lévő földgázellátásról szóló törvénytervezet, illetve -módosítás az előterjesztők véleménye szerint elsősorban azt célozza, hogy ezeket az irányelveket, illetve az ebben az irányelvben foglalt szabályozásokat igyekezzünk átvezetni a törvényen.
Ugyanaz elmondható itt is, hogy ez valóban fontos része a törvényalkotásnak, még akkor is, ha kicsit megkésett, hiszen most már lassan két éve ismerjük ezeket az irányelveket, de mégis szerintünk az is fontos lett volna az előterjesztők, a kormány részéről, hogy a magyar állam és azon belül a magyar fogyasztók - legyenek azok vállalkozások, legyenek azok intézmények vagy akár magánszemélyek, kisfogyasztók - érdekeit valamilyen módon beépítse ebbe a rendszerbe. Tudjuk, hogy a gázszektor is gyors és jelentős privatizáción esett át 1995-97 között, és tulajdonképpen ezáltal a mindenkori magyar állam és magyar kormány beavatkozási lehetősége ebbe a szektorba rendkívül leszűkült. Tulajdonosi oldalról szinte semmi, ugyanis, mint tudjuk, a MOL gázüzletágának értékesítésén, amely MOL-ban ma már csak tizenegynéhány százalék tulajdonnal bír a magyar állam, azon kívül már tulajdonképpen tulajdonosi lépésekre, amelyek természetesen nem öncélúak, hanem a magyar állam és a magyar fogyasztó céljait szolgálják, már igen kicsi a lehetősége a mindenkori magyar államnak. Visszatérve az eredeti gondolathoz, ezért is nagyon fontos az, hogy milyen szabályozással, milyen törvényi keretekkel és azon belül milyen részletszabályozással próbáljuk meg a saját érdekeinket megteremteni, illetőleg a rendszert úgy működtetni, ahogy az az Európai Unió által elvárt, de nagyon fontos, hogy a saját szempontjaink is érvényesüljenek ebben.
Nehogy valaki azt gondolja, hogy az a cél, hogy mi dacos módon az Európai Unió irányelvével szemben bármit szeretnénk megfogalmazni, szó nincs erről. Nem olyan szabályozásról van szó, ami ezzel ellentétes volna, hanem mi úgy gondoljuk, hogy ezzel párhuzamosan meg kell jelenjenek határozottan, törvényi szabályozás szintjén is a magyar tulajdonosi érdekek hiányában a magyar fogyasztói érdekek.
Talán már többet vitatkoztunk e Ház falai között arról, hogy a Magyar Energia Hivatal törvényi létrehozása valamikor 1994-ben, egy törvény részeként született meg. Ma már úgy gondoljuk, hogy az a regulátor szerep, amely az Európai Unió legtöbb korábbi tagországában rendkívül kemény és határozott módon megjelenik törvényben, szerintünk a Magyar Energia Hivatalt érintő különféle szabályozások már olyan keszekuszák, és annyiféle törvényben találhatóak meg, hogy előbb-utóbb - és ha most nem is sikerült ez az előterjesztésben, mert ez másról szól, de természetesen érinti a Magyar Energia Hivatalt is, a változások is, illetve maga az eredeti törvény -, legalább a teljes piacnyitásig mindenképpen egy olyan törvényt kellene alkotni, amelyben a Magyar Energia Hivatal szerepét, jogállását és hatósági megjelenését egy önálló törvényben karakteresen kellene biztosítani, és akkor ezt a sok különféle szabályozást, amely jó néhány törvényben, illetve rendeletben fordul elő, egységes szerkezetbe lehetne hozni.
Természetesen, ha szakmai vitába bonyolódunk is itt, az árak azok, amelyek mindig meghatározzák a közfigyelmet, és tudomásul kell vennünk, hogy a magyar fogyasztókat - és itt beleértem a nagyfogyasztókat is - nem elsősorban az érdekli, hogy milyen részletszabályozásokkal biztosítjuk azokat, amiket az előbb mondtam - EU-s irányelv, magyar érdekek, hogyan működik a rendszer. Ezek is nagyon fontosak, hiszen a hétköznapi életben lehetnek olyan esetek, amikor egy rossz szabályozás rendkívül komoly, egészen bíróságig menő vitákat generálhat.
(17.40)
De az embereket elsősorban - és ezt tudomásul kell venni mindannyiunknak, hiszen ők választottak bennünket képviselőnek - az árak érdeklik, és e tekintetben azért meg kell mondjuk őszintén, hogy a vezérszónoklat múltkori elhangzása után a kormánypárti oldalon komoly kedélyek borzolódtak, mert képviselőtársam elég határozottan bemutatta azt, hogy árak tekintetében az elmúlt alig több mint két esztendőben nem valami jól vizsgázott a Medgyessy-Gyurcsány-kormány, jelentős áremelésekre került sor. Kétségtelen - erről is beszéltünk már korábban -, hogy a fogyasztói érdekek védelme, amely nagyon fontos eleme az európai uniós irányelvnek, megjelenik, és a korábban alacsonyabb szintű jogszabályokban megjelenő szabályozást beemeli törvényi szintre ez a törvény, természetesen. De nekünk nem az a kötelességünk itt ellenzéki képviselőként, hogy az esetleges előnyeiről tárgyaljunk, hanem azok tudomásulvételével és azok elismerésével próbáljunk jobbító és építő kritikával a törvény gyenge pontjaira rávilágítani.
Árak tekintetében valóban van probléma, hiszen a fogyasztói érdek nem csak az, hogy biztonságos és alacsony költségű - hiszen ez egy nagyon fontos elem minden ilyen szolgáltatásnál - szolgáltatást kapjanak a fogyasztók. Itt bizony a biztonságos szolgáltatás nagy hangsúlyt kap, de az alacsony költségű szolgáltatás terén az elmúlt években bizonyította a kormánykoalíció, hogy ebben a tekintetben nem a fogyasztók oldalán állnak.
Sokat emlegette az MSZP vezérszónoka azt a kompenzációs rendszert, amelyet bevezettek 2003 őszén. Higgyék el, tisztelt képviselőtársak, hogy a szándék talán még elfogadható, hiszen azt célozta, hogy akik legjobban rászorulnak a megemelkedett gázárak miatti terhek csökkentésére, azokat támogassa a kompenzációs rendszer. Nos, tudjuk, hogy három tömbtarifás rendszer működik a lakossági fogyasztók tekintetében: a meghatározott 1500 köbméter/éves fogyasztás, az 1500-3000 köbméter/éves fogyasztás és az afölötti fogyasztás három különböző árat is jelent.
Az 1500 köbméteres fogyasztás esetében többször hallottuk, hogy Magyarország lakossági fogyasztóinak nagy része ez alatt fogyaszt. Igen, de ez az átlag úgy jött ki, hogy jelentős, olyan ingatlanokat számítottak bele az átlagba - és erre már a vezérszónoklatban Balla György képviselőtársam is utalt -, amelyek effektíve nem is használnak gázt, csak be van kötve; mint tudjuk, vannak üresen álló ingatlanok. Aztán vannak olyan ingatlanok, ahol igazából nem fűtésre használják a gázt, csak maximum főzésre, vagy esetleg a főzés mellett még melegvíz előállítására. Tudjuk, hogy az 1500 köbmétert alapvetően úgy kellett volna tekinteni, mint fűtésre használt mennyiséget, mert nyilván, aki csak főzésre, illetve esetleg melegvíz előállítására használja a gázt, messze nem fogja az 1500 köbmétert elérni. Az 1500 köbméter abban a tekintetben kevés, hogy ha valaki még egy kis tömblakásban is gázzal fűt, bizony ezt az 1500 köbmétert nehezen tudja tartani, arról nem is beszélve, ha mondjuk, kisgyermekek vannak a családban, és melegebbre kell fűteni a lakást, mint ahol csak felnőttek élnek.
Aztán van egy másik problémája ennek a kompenzációs rendszernek, erről is beszéltünk eleget, de mindig célszerű felhívni a kormánypárti többség figyelmét, hogy az nem feltétlenül szociális kérdés, hogy ki mennyi gázt fogyaszt. Bizonyos esetekben és élethelyzetekben igen, de képzeljék el azt, hogy az 1500 köbmétert egy ember lépi túl, és mi van azokkal, ahol négyen-öten laknak egy családban, vagy urambocsá! esetleg kétgenerációs család, mert egy gázmérőóra van, és amögött nem mindegy, hogy egy ember fogyasztja az 1500 köbmétert, vagy négy, öt, esetleg még több. Ilyen értelemben klasszikus példa: egy háromgyermekes család lakik egy tömbházban, mellettük pedig egy egyedülálló menedzser, aki reggel elmegy, visszajön este, és gyakorlatilag a fűtést ki is kapcsolja télen, ő az 1500 köbméter alatti fogyasztásba esik, és ő jóval kevesebbet fizet, mint az az öttagú család, ahol egyszerűen képtelenség az 1500 köbméteres fogyasztásba beférni. Ez a másik probléma a kompenzációs rendszerrel.
Összességében az a véleményünk, hogy a kompenzációs rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezt nemcsak azért mondjuk, mert leültünk szakemberekkel, illetve képviselőtársakkal, és kiszámoltuk, hogy ez miért nem jó, és fölállítottunk nagyon logikus érveket, hanem egész egyszerűen azért, mert lakossági fórumon, fogadóórán a leggyakrabban előforduló probléma: nyugdíjas házaspár, 75 négyzetméteres kertes ház, szigetelték, nyílászárókat cseréltek, mind a ketten alacsony nyugdíjjal bírnak, gyerekek már kirepültek a házból, és nem tudnak beleférni az 1500 köbméteres fogyasztásba. Ezek rendszeresen visszatérő problémák.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében és összefoglalóan tehát elmondható, hogy késlekedésben van a kormány az előterjesztéssel, de az előterjesztés késlekedése nem eredményezte az előterjesztés javítását vagy egy jobb előterjesztés elkészítését. Alapvetően az európai uniós irányelveknek megfelel a törvénytervezet - ez is egy fontos elem -, tehát jó tanulónak bizonyult ilyen szempontból a kormány. De még egyszer hangsúlyoznám, hogy mindenképpen hiányoljuk a magyar fogyasztók, a magyar állam és a magyar gázszektor érdekeinek hangsúlyos megjelenítését a törvényben.
A Magyar Energia Hivatal esetében tisztelettel kérem ismételten a kormánykoalíciót, hogy gondolkodjanak el egy önálló törvényről, amely csak és kizárólag a Magyar Energia Hivatalról szól (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és összefoglalja a törvényekben különféle módon megjelenő szabályozást.
Az árak tekintetében pedig sok jót nem tudok mondani, és kérem, hogy a kormánykoalíció a kompenzációs rendszert is tekintse át, mert most, jelen formájában nem jól működik.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés