PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Én úgy emlékszem, hogy a mai nap folyamán a gáztörvényről, a gázszolgáltatásról szóló törvényt tárgyaljuk, és nem az önkormányzatok finanszírozását. Azért tisztelettel elmondanám képviselőtársamnak, hogy azért nem keveset tett ez a kormány sem, hiszen nem kevesebbet, mint 2,2 milliárd forintot állított be kimondottan az önkormányzatok részére, hogy ahol a szociális intézményekben a fűtési költség változik, ezt a kompenzációt mindenki megkapja, tehát minden egyes önkormányzat. A Belügyminisztériumnál van ez az alap lerakva, és ez idáig egyetlenegy önkormányzat részéről nem merült föl. Tehát ismétlem, képviselőtársam, most a gázszolgáltatásról szóló törvényt tárgyaljuk, és nem az önkormányzatok ellátását vagy annak pénzügyi finanszírozása kérdését.
Lázár képviselőtársammal vitatkoznék azon, hogy nem váltotta be a piacnyitás a hozzá fűzött reményeket. Én úgy gondolom, azzal, hogy fölvállaltuk, hogy az EU tagjai leszünk, egyéb követelményeket is vállaltunk, egyéb minőségbiztosítási rendszereket, akár az egészségügy, akár az élelmiszer, akár a villamos energia, gázellátás területén, és sorolhatnám tovább ezeket a kötelezettségeket. Nem azért kell végrehajtanunk, mert annyira szeretnénk; ha egy világhoz akarunk tartozni, akkor ezt kötelező nekünk tudomásul venni, és meg is kell oldani.
Nem igaz az a tétel, tehát nem lehet igaz az a tétel, hogy a piacnyitásnak csak és kizárólag egyetlenegy feltétele van, az árcsökkentés. Ha a világpiaci árak, jelen esetben az olajárak a 23 dollárról, amiről megállapították önök az árakat, fölmentek 51 dollárra, akkor ez több mint százszázalékos emelkedés. Ezt kéne levezetni a gázárakban, és ezt önök pontosan tudják, ezért is igénylik a gázáremelést. De ez nem történt meg, nem történik meg. Ez egy rendkívül fontos kérdés, úgyhogy, képviselőtársam, a kettő egymástól elválik, egy világpiaci árról van szó, amit a világpiacról kell tudnunk lekövetni.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés