SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, Koncz Ferenc képviselőtársammal tökéletesen egyetértek, mi, akik tanúi voltunk a felhőszakadásoknak, azt gondolom, ezzel azt szeretnénk kifejezni, hogy a jövőben sokkal komolyabb figyelmet kellene szentelni ezen kérdéskörnek.
Ott hagytam abba az előző hozzászólásomat, hogy Nógrád megye a közoktatási ágazatban látható előretörésnek sajnos a vesztese, mert azon négy megyéből az egyik, amely közoktatási ágazatban egyetlen fillér címzett támogatást sem kapott. Hogy megemlítsem, itt van például Etes vagy Romhány, vagy éppen Karancskeszi. Ezek a települések több éve folyamatosan próbálkoznak, és nem csökkenő gyermeklétszám mellett, hanem növekvő gyermeklétszám mellett az általános iskola korszerűsítésére, új általános iskola építésére, mindeddig teljesen eredménytelenül. Remélem, hogy 2006-ban azért megesik az önök szíve ezen településeken, már csak azért is, mert egyrészt kormánypárti vezetésűek, másrészt pedig független polgármesterek állnak ezen települések élén.
De nehogy azt mondják, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, ezért említsük meg például Szigetvárt. Úgy látszik, hogy Pichler képviselőtársam igazgatói tisztje nem engedi meg talán a kormánypárti többségnek, hogy a szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium több év után végre címzett támogatást nyerjen. Én Gráf József képviselőtársamnak tavaly, tavalyelőtt is ajánlottam, hogy talán próbáljon ebben segíteni, hátha nagyobb sikerrel járnak. Eleddig még nem történt meg, a szigetváriaknak és Pichler képviselő úr legnagyobb bánatára.
De ugyanezen elutasított pályázatok közé tartozik Gödöllő is, ahol egy új napközi otthonos óvodát szeretnének építeni, többek között azért, mert szintén nem csökkenő gyermeklétszám, hanem a térségi szerepkör ellátása az, amelyik ezt szükségessé tenné.
Aztán folytathatjuk tovább az elutasított belterületi vízrendezést Nógrád megyében Nagybárkánnyal, Nógrádsipekkel, Pilinnyel, Szécsénnyel, Szécsényfelfaluval. És aztán majd a következőkben még kitérünk erre.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés