SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! A gázár ügyéről itt már nagyon sokat vitatkoztunk, és én is igen sokszor elmondtam a véleményemet, úgyhogy nem erre kívánok kitérni, annál is kevésbé, mert ez a törvény nem foglalkozik a gázárak kérdésével.

Ami azonban a liberalizációt illeti, ott nem lehet nem észrevenni: az, hogy egy országon belül a liberalizálás előrehaladásának foka mennyiben van adva, mennyiben van a lehetőségek között, egyenes összefüggésben van azzal, hogy egy adott ország mennyire önellátó a gázkitermelés területén. Nem véletlen, hogy az Európai Unióban is, ahol általában jóval előrehaladottabb a liberalizálás ezen a téren, mint nálunk, mégis ez csak az elméleti lehetőség, a gyakorlatban csak azok az országok, az Egyesült Királyság, Dánia, Hollandia mondhatja magát jól előrehaladottnak a liberalizálás területén, amelyik önellátó, illetve ezeknek az országoknak a szomszédai. Az olyan országok, mint például Magyarország, amelyiknek a beszerzési forrása alapvetően egy, egyetlen forrásból történik, és ahol a gázellátás belső szerkezete meglehetősen determinált, monopolhelyzetben lévő szolgáltatókról lévén szó, ott igazán a gázszolgáltatás, a gázellátásban a liberalizálás soha nem lesz olyan mértékű, mint azt esetleg az ipar, a gazdaság bármely más liberalizált területén elvárhatnánk. Ezért azután nyilván a liberalizálás árleszorító hatása sem fog sohasem olyan mértékben érvényesülni itt nálunk, mint a gazdaság más területein érvényesülhet.

Forrás: parlament.hu