DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót és a türelmét, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A párizsi békeszerződés magyar törvénykezési becikkelyezéséről szóló 1947. évi XVIII. számú törvény egyebek mellett rendelkezett arról, hogy a második világháború áldozatai számára és részére kárpótlást kell nyújtani. Az e célból létrejött Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány létrehozásáról szóló jogszabály, illetve az 1997. évi, az állami vezetők jogállásáról szóló CXXIX. számú törvény egy ellentmondást hozott, nevezetesen azt, hogy ennek a közalapítványnak irányító testületeibe az előbb említett joghely alapján nem lehet állami vezetőt delegálni. Tekintettel a közalapítvány céljára, kiemelt fontosságára és a társadalmi életben betöltött szerepére, már a korábbi kormány alatt is úgy ítélte meg a parlament mindkét oldala, hogy a végrehajtásnak és a végrehajtás gyakorlati mikéntjének előnyére válik, ha abba a mindenkori kormány képviselőket delegál.
Ezért 2001-ben az akkori kormányoldal és az akkori ellenzék egy maihoz hasonló közös előterjesztéssel olyan módosító javaslatot terjesztett elő, majd fogadott el, hogy a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumába delegálható kormányzati tisztségviselő. Az akkori szándékaink szerint ez vonatkozott volna a felügyelőbizottságra is, magam sem tudom megmondani, hogy 2001-ben az egyébként akkor is közösen megfogalmazott előterjesztés miért hagyta ki a felügyelőbizottságot, de ezt utóbb és most is nem egy érdemi, hanem, ha úgy tetszik, előterjesztői tévedésnek tartottuk.
Éppen ezért, amikor az elmúlt hónapokban a jelenlegi kormánypárt képviselői azzal kerestek meg, hogy ezt a mulasztást pótoljuk, akkor szocialista képviselőtársammal együtt készséggel nyújtottuk be az önök előtt fekvő törvénymódosítási javaslatot, amelynek a lényege az, hogy a 2001-ben módosított törvényt, amely kizárólag a kuratóriumi tagokra vonatkozik, gyakorlatilag kiegészíti a felügyelőbizottság tagjával, illetve elnökével.
(14.30)
Mint akkor, most is a parlament mindkét oldalának egyetértésével jött létre a módosító javaslat, és kérem képviselőtársaimat, hogy azt az eredeti és a mostani szándéknak megfelelően támogassák, és fogadják el.
Köszönöm figyelmüket, és még egyszer köszönöm a türelmet, elnök úr. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés