SZALAY GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Állami Számvevőszék jelen lévő tisztelt Vezetői! Az 1989-ben létrehozott Állami Számvevőszék a rendszerváltott Magyarország egyik legjobban respektált, egyik legtekintélyesebb intézményévé vált az évek során. Demokráciánk olyan alapintézménye az ÁSZ, amelyet munkájában a közvélemény elismerése övez, amelyet ráadásul - s ez aztán az igazán ritka dolog - a politika mindegyik szereplője pártatlannak tekint, és amelynek véleménye hivatkozási alap, viszonyítási mérték. Nem emlékszem, hogy bármely, az ÁSZ éves tevékenységét bemutató tájékoztató ne teljes konszenzussal került volna támogatásra itt a parlamentben, hogy ne lenne gyakori hivatkozási alap bármely zárszámadási vagy költségvetési vitában mindegyik politikai erő részéről az Állami Számvevőszék véleménye.

Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységét összefoglaló vaskos - mert hiszen majdnem háromszáz oldalas - jelentés is korrekt, hiteles, informatív és terjedelme ellenére is lényegre törő. A Számvevőszék munkáját alapvetően az alkotmányban és a megfelelő törvényekben előírt és meghatározott rendszeres feladatok jelentik, így évente ellenőrzi a költségvetés zárszámadását, az aktuális költségvetés tervezését és fejezetenkénti elemeit, az önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó támogatások felhasználásának szabályszerűségét, illetve az önkormányzatok gazdálkodását, különös tekintettel a jelentős vagyonnal és költségvetéssel rendelkező önkormányzatokra, valamint kétévente a pártok gazdálkodását is ellenőrzi az ÁSZ.

Az ÁSZ 2004. évi munkája során vizsgálta először az uniós források felhasználásának gyakorlatát, az uniós forrásokból származó pénzmozgások bonyolítását és ellenőrzését végző hazai szervezetek tevékenységét. Ez utóbbi nemcsak saját okulásunkra, de egyben az Európai Számvevőszék tájékoztatására is szolgál.

Az Országgyűlés számvevőszéki bizottsága által is megtárgyalt 2004. évi ellenőrzési tervben foglaltakat, az éves 106 vizsgálatot tartalmazó ellenőrzési tervet az ÁSZ ez évben is maradéktalanul teljesítette, mindezt 65 ezer ellenőrzési nappal, mint ahogy azt a jelentésből megtudhatjuk. A 2004-ben befejezett ellenőrzésekről hetven jelentés készült, melyek jellemzőit, tapasztalatait, az érintett vezetőknek megfogalmazott javaslatokat és az azokra kapott válaszokat az előttünk lévő jelentés mellékletei tartalmazzák. Ugyancsak a jelentéshez kapcsolva kaptuk kézhez magának az ÁSZ-nak a gazdálkodásáról szóló, hitelesítő minősítéssel záradékolt független könyvvizsgálói ellenőrzés dokumentumát. Megnyugtató, hogy az Állami Számvevőszék az általa ellenőrzötteknek is példát mutat saját háztáji gazdálkodásával.

Az ellenőrzési kapacitás mintegy 40 százaléka időszerű, fontos, az érdeklődés középpontjában álló kérdésekhez kapcsolódott. Ezen törvényekben előírt rendszeres ellenőrzések körén kívül végzett munkák közül kiemelném - pusztán példálózó jelleggel - az alábbiakat, melyek az Állami Számvevőszék elnökének a rendelkezése alapján kerültek az ÁSZ éves munkaprogramjába. Így tehát az ÁSZ által ellenőrzésre került a Környezetvédelmi Alap; a felsőoktatás normatív finanszírozási rendszerét vizsgálta az ÁSZ; a kutatás-fejlesztési célokra fordított pénz hasznosulásának ellenőrzése is a munkájuk között szerepelt. Ezen túlmenően az szja rendszerének vizsgálata, a szennyvízközmű-fejlesztési és működtetési feladatok ellátásának ellenőrzése, a Magyar Posta Részvénytársaság gazdálkodásának vizsgálata, az MFB Rt. tevékenységének vizsgálata, a Nemzeti Színház beruházásának ellenőrzése, a szekszárdi Duna-híd beruházásának ellenőrzése is szerepelt az éves munkatervben, amely munkák - mondom - nem a törvények által előírt rendszeres ellenőrzések körébe tartoztak, azonban annál nagyobb közérdeklődésre tartva számot. Nyilvánvalóan nagymértékben hasznos, hogy az ÁSZ ezekkel foglalkozott.

A rendszeres ellenőrzésre kerülő területekkel kapcsolatban valóban továbbra is újra és újra ismétlődő kritikák megfogalmazásával találkozhatunk, hiszen változatlanul - ugyanúgy, mint az előző hosszú évek során - fellelhetők az ÁSZ azon megállapításai, miszerint a tervezettnél kedvezőtlenebbül alakuló költségvetési pozíció tervezési bizonytalanságra utal. Az ÁSZ szerint a gyógyszerkassza az előirányzottnál mindig jelentősebb kiadásai, hiányai szintén tervezési bizonytalanságra utalnak. Az adó- és vámbevételek előirányzathoz képesti elmaradása, a fejezetek bevételeinek felül- és kiadásainak alultervezése, a nem megfelelően működő belső kontrollrendszer általában a közszféra teljes területén, valamint a célfeladatok, fejezeti kezelésű előirányzatok teljesítésében tapasztalható, általánosnak mondható hiányosságok ugyancsak hosszú évek óta visszaköszönő kritikai megállapításai az Állami Számvevőszék éves jelentésének.

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ugyanakkor azért felhívnám a figyelmet arra, hogy nem csak ilyen és ehhez hasonló jellegű megállapítások találhatók az ÁSZ jelentésében, mert ha csak ilyenek lennének, akkor valóban helytálló lenne az a hasonlat, hogy falra hányt borsó az ÁSZ észrevételeinek, kritikáinak a megfogalmazása. De nem erről van szó, hiszen a jelentésben egy meglehetősen vaskos, mintegy 56 oldalas rész foglalkozik az Állami Számvevőszék jelentéseiben a fejezetek vezetőinek megfogalmazott javaslatokkal és az azokra adott válaszokkal. Ebből láthatjuk, hogy nagyon sok javaslat - az ÁSZ által tett javaslatok túlnyomó többsége - megvalósul, és kedvezően fogadták a vonatkozó kritikákat a fejezetek vezetői, csak hát nyilvánvaló, hogy az a fájdalmasabb, és arról esik több szó, ami többszörös észrevételezés után sem kerül javításra, ezért mi a parlamentben is ezekről szoktunk többet beszélni.

Az Állami Számvevőszék prioritásként kezeli a megbízhatósági nyilatkozattal záruló minősítő zárszámadási, pénzügyi, szabályszerűségi ellenőrzések elvégzését. Ennek teljes körűvé és zárt rendszerűvé tétele viszont csak a fejezeti belső ellenőrzési egységek bevonásával képzelhető el. A külső ellenőrzés szerepe más, mint a belsőé, ha ez utóbbi hiányos, úgy a külső kontroll még jelentős hatásköri felhatalmazások és kapacitáskoncentrációk ellenére sem tud minősítő véleményt adni.

Kétségtelen, hogy aggályának adott hangot az Állami Számvevőszék az úgynevezett PPP-projektek együttes pénzügyi kihatásának, a jövőbeni költségvetéseket érintő magas determinációja miatt. Nehezen vitatható azon vélekedésének indokoltsága, miszerint most már szükség lenne olyan korlátok megalkotására, amelyek határt szabnak a hosszú távú kötelezettségvállalásoknak.

(11.10)

Az elkülönített állami pénzalapok helyzete és gazdálkodása ezúttal is kiegyensúlyozott és átlátható volt az ÁSZ jelentése szerint, noha a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap forrásai aránytalanul és céljukat el nem érhetően alacsonyak.

Az egészségügyi alap rohamosan nyíló egyensúlytalansági helyzete komoly aggodalomra késztetett már eddig is mindannyiunkat, nemcsak az Állami Számvevőszéket. Az évek óta halasztódó reform folyamatos elmaradása finanszírozhatósági szempontból egyre nagyobb nehézségeket okoz.

A működésiforrás-hiányos önkormányzatok száma a vizsgálat évében, 2003-ban az előző évihez képest ugyan csökkent, 1483-ról 1220-ra, de ez még mindig közel 40 százalékot jelent. Miközben biztató, hogy az önkormányzatok bevételeinek növekedése lényegesen meghaladta az inflációt, hiszen 12 százalék fölött volt, míg az infláció 7 százalék körül, ugyanakkor működési kiadásaik az összes kiadás növekvő és igen magas részét kötik le. Tállai bizottsági elnök úr már idézte azt a számot, hogy ez már 74 százalék körül tart, ami bizony igen magas, és a tendencia is kedvezőtlen, növekvő.

A kis önkormányzatok önállóan sem közigazgatási, sem igazgatási feladataikat nem tudják sem gazdaságosan, sem szabályosan teljesíteni, így aztán sok esetben hiábavalónak tűnhet a jogi szempontú, szinte korlátlan önállóság, ha a pénzügyi és felkészülésbeli feltételek hiányoznak - olvasható az ÁSZ jelentésében, és bizony elgondolkodtató, szárazon kopogó megállapítások ezek.

Az ÁSZ ellenőrzési feladatai közt mostantól stratégiai kérdésként jelenik meg az uniós források és a hazai társfinanszírozás tervezésének, végrehajtásának ellenőrzése. Mindebben az Európai Számvevőszék támogatása és érdeklődése is kíséri munkáját. 2004 előtt a PHARE, az ISPA, a SAPARD előcsatlakozási alapok, 2004-től pedig a strukturális és kohéziós alapból juttatott pénzek felhasználása a legérdekesebb, legfontosabb terület. Bár az előcsatlakozási programok hozzásegítették hazánkat a megfelelő intézményrendszer kialakításához, a magyar államháztartás szervezeti és intézményi rendszerének, hatásköreinek gyakori változásai mindezt lelassították, hátráltatták. Sőt, a jelentés hozzáteszi azt is, hogy a nyelvtudás hiánya még mindig sokszor okoz problémát és akadályt. Így aztán a kohéziós és strukturális alapokból származó források felhasználására szolgáló intézményrendszer kifejlesztését, működtetését illetően még vannak elmaradásaink.

A hazai környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra fejlesztését szolgáló ISPA-támogatások felhasználásában egyrészt 2-3 éves késések voltak tapasztalhatók, másrészt baj az is, hogy a jól előkészített projektek száma alacsony, és emiatt csak korlátozottan érvényesülhettek a stratégiai fejlesztési célok, bár biztató, hogy ez a folyamat 2002-2003-ban felgyorsult.

Ismert, hogy az EU-források esetén a tagállamokra előfinanszírozási kötelezettség hárul, ezért van aztán kiemelt jelentősége annak, hogy az ennek finanszírozására szolgáló hazai források pontosan kerülnek-e megállapításra az éves költségvetésben. Az ÁSZ 2004. évi, később beigazolódott megállapításához hasonlóan az ez évi költségvetésben is magas kockázatúnak találta a forrásul szolgáló vámbevételek és EU-s visszatérítési bevételek realizálhatóságát.

A közútfejlesztés területén felmerült anomáliákat az ÁSZ-jelentés részleteiben a szekszárdi Duna-híd megvalósítása, illetve a PPP-konstrukció kapcsán mutatja be. Ez utóbbiról már szóltam. A szekszárdi Duna-híd megvalósítását illetően lényegesebb ÁSZ-megállapítások közül kettőt idéznék, amely szerint nem közbeszerzési eljárás keretében valósult meg - ugye ez még 2000-ben kezdődött, tehát az időtényezőnek itt azért van szerepe. Nem közbeszerzési eljárás keretében valósult meg, ami hátrányosan befolyásolta a gazdaságosságot, megerősítette a kijelölt fővállalkozók kizárólagos helyzetét, nem kedvezett a takarékossági szempontok érvényesítésének. A költségvetésben nem jelentek meg teljeskörűen a finanszírozás terhei, a társaságok által felvett hitelek, de államháztartási körön kívülre kerültek költségvetési források is, szabályozatlan elszámolási kötelezettséggel. Tehát ezen a téren is van mit megfontolnunk és megszívlelnünk.

Végül még egy apró megjegyzés kínálkozik ide: a filléres pénzügyi gondok miatt megszüntetett Pénzügyi Szemle újraindításának szakmai szükségessége nyilvánvaló. Úgy gondolom, hogy a magyar parlamentnek meg kellene adni ahhoz az alapítói jogokat az Állami Számvevőszék részére, hogy ez a pénzügyi szektorban oly lényeges kiadvány ismét indításra, újra kinyomtatásra kerülhessen.

A Szabad Demokraták Szövetsége nagyra értékeli, elfogadja és elfogadásra javasolja az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről szóló jelentést, és ugyanúgy a számvevőszéki bizottság vonatkozó országgyűlési határozattervezetét.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu