ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön jogszabálysértésről beszél. Arra tippelek - hiszen nem nevezi meg, hogy milyen jogszabályra gondol -, hogy ebben az esetben a közoktatási törvény 39. §-ának (4) bekezdésére gondolhat. Érdemes a jogszabályt idézni. Eszerint: A nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén pártpolitikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyerekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható.ö
Az ön által ismertetett esetben, ha jól értettem az ön szavait, akkor egyetértünk abban, hogy egy jótékonysági akcióról van szó, és nem politikai tevékenységről. Ennek megfelelően jogszabálysértés álláspontunk szerint nem történt, intézkedésre nincs szükség.
Ugyanakkor a képviselő úr megkérdezte a személyes véleményemet is. Engedje meg, hogy erre a megtisztelő felkérésre ugyanazt válaszoljam, amit korábban Pokorni Zoltán képviselő úr felvetése kapcsán válaszoltam. Az az álláspontom, hogy az lenne a helyes, ha a parlamenti pártok etikai megállapodásban rögzítenék azokat a jogszabályokon túlmenő szabályokat, amelyek lehetővé tennék azt, hogy kétség se merüljön föl, hogy vita se legyen arról, hogy az iskolák nyugalmát milyen eszközökkel lehet garantálni. Ennek azonban nem jogszabályban, hanem még egyszer mondom, ilyen típusú etikai megállapodásban látom a lehetőségét, és remélem, hogy ezt a megállapodást alkalomadtán majd a Fidesz is betartja.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés