ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése értelmében a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani, a mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, igazolja-e Firtl Mátyás mandátumát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - A táblán megjelenő eredmény: 185 igen, 0 nem, 0 tartózkodás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés nem határozatképes.
Kérem a frakcióvezetőket, hogy a határozatképességet segítsenek helyreállítani! (Rövid szünet.) Egyébként a monitoromon összesen 226 képviselő jelenléte visszaigazolt.
Kérdezem tehát még egyszer a tisztelt Országgyűlést, igazolja-e Firtl Mátyás úr mandátumát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 209 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül Firtl Mátyás úr mandátumát igazolta. (Taps.)
Most pedig megkérem Firtl Mátyás urat, fáradjon a terem közepére, és tegye le az esküt. Hende Csaba jegyző urat megkérem arra, olvassa elő az eskü szövegét, képviselőtársaimat és az Országgyűlést, hogy felállva hallgassa végig. (A teremben lévők felállnak. - Firtl Mátyás a terem közepére lép. - Dr. Hende Csaba jegyző előolvassa az eskü szövegét.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés