ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselői fogadóórámon egy idős parasztasszony ezzel a kérdéssel fordult hozzám, és arra kért, hogy erre a kérdésre a választ az Országgyűlésben igyekezzem beszerezni, úgyhogy nekem az a kötelességem, hogy ezt a kérdést most itt megfogalmazzam.

Az idős asszony elmondta, hogy ő világéletében, az egész családja a mezőgazdaságból élt, és több megpróbáltatás érte őket, szám szerint három: először is a kollektivizálás idején, másodszor a rendszerváltás idején, harmadszor pedig tavaly május 1-je után, amikor is Magyarország az Európai Unió tagja lett. És megkérdezte tőlem: “Tudja-e, képviselő úr, hogy melyik volt a legnehezebb, a legrosszabb?ö És meg is válaszolta, hogy a harmadik, az európai uniós csatlakozás utáni időszak, mert azt mondja, hogy a kollektivizálás idején megmaradt a remény arra, hogy mégis élni tudjon a magyar parasztember. A rendszerváltás idején, bár sok mindent visszakaptak, bár nem volt tőke arra, hogy a visszakapott földeket műveljék, mégis, a remény megvolt arra, hogy a gyerekeknek a földet tovább lehessen adni. De azt mondja ez az asszony, hogy harmadszorra, a rendszerváltás után minden reményük elveszett, nincs tervezhető élet a vidéki Magyarországon, nincs tervezhető élet a faluban, és nem tudja azt sem, hogy holnap mi lesz velük.

És sajnálattal kell megállapítani, hogy nagyon sok képviselői fogadóórán megjelenő választópolgár hasonlóképpen fogalmaz, nem igazán értik, hogy mi történik a magyar mezőgazdaságban, hova is fog ez vezetni. Azt látják, hogy az óriási áruházláncok elárasztják az országot olcsó külföldi árukkal, míg a magyar termékeknek nagyon nehéz lett a piacon való értékesítése. Azt látják, hogy a különböző szövetkezeti üzletrészek után járó pénzeket nem kapják meg, azt látják, hogy a különböző támogatásokhoz nem jutnak hozzá.

Úgyhogy én azt hiszem, fontos lenne, hogy a politikai döntéshozók a vidéken élőket, a faluhelyen élő embereket megerősítsék. Számtalan olyan állampolgári megkeresés van, amely azt sérelmezi, hogy egyáltalán nem állnak szóba az emberekkel. És nemcsak a földalapú támogatások beragadása, a fölösleges procedúra az, amit felhoznak ezek az emberek, hanem a teljes elkeseredettség, a jövőtlenség uralkodik el rajtuk.

Az egyik idős parasztember úgy fogalmazott: “Mindent ránk tudnak hárítani, mert mi vagyunk az ustor végén, a parasztember. Mi nem tudjuk tovább áthárítani a díjakat, a költségeket.ö Vagy egy másik vélemény: “Nincs senki, aki a parasztember kezét megfogja.ö És én azt hiszem, ez rávilágít arra is, hogy nemcsak intellektuális értelemben maradt a magyar paraszt magára, hanem a szó valós értelmében is, hiszen az a falugazdász-hálózat, amely korábban így-úgy ellátta a feladatát, leginkább jól, az manapság óriási teher alatt van.

Fontos lenne, hogy a mezőgazdaságban élők, a mezőgazdaságból élő emberek megfelelő tájékoztatáshoz jussanak. Egy parasztasszony úgy fogalmazott: “Úgy látom, hogy bármennyire is gazdagok, ez nem elég, még a legszegényebb, tönkretett parasztságon is van egy utolsó sor bőr, és ezt még le lehet húzni.ö Szóval, a hangulat eléggé elkeseredett. Hogyha ehhez hozzávesszük még azt, hogy a faluhelyen élő emberek úgy érzik, hogy az iskolák, az óvodák bezárása, a postahivatalok bezárása, a vasúti szárnyvonalak megszüntetése mind-mind a vidéki életforma elleni támadás, annak egyféle felszámolása, akkor érthető ez az elkeseredettség.

Én azt szeretném kérni a kormányzat felelős tisztviselőitől - bár érdemes a jegyzőkönyvben rögzíteni, hogy nincs a kormány részéről senki sem jelen -, hogy erre a kérdésre közösen tudjuk a választ megadni, és a mezőgazdasági munka (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) visszakapja az őt megillető becsületét.

Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. (Dr. Géczi József Alajos: Ezen az anyagon még dolgozni kell egy keveset, Sanyi!)

Forrás: parlament.hu