TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az Országos Mentőszolgálat 1997-ben az épülő mentőállomások sorában 47.-ként jelölte meg a nyíradonyi helyszínt. 1999-ben elkészültek a tervek, és az önkormányzat a központjában levő legértékesebb telkét ajánlotta föl a beruházás helyszínének. 2000-ben a nyírábrányi határátkelőhely megnyitása és bővítése miatt előrehozták a helyi megépítését, és a nyíradonyit 2002-re irányozták elő.

2003-ban Csehák miniszter asszony és Kökény államtitkár úr, később miniszter úr egy megbeszélésen azt mondták: azok a beruházások kezdődnek el hamarabb, ahol az önkormányzat nagyobb saját erőt tud bevállalni. A város önkormányzata a költségek 50 százalékát vállalta be, akár hitelfelvétel útján is biztosítva azt. 2004-ben ön mint államtitkár egy alkalommal azt ígérte, hogy Nyíradonyban megindul a mentőállomás építése, mert teljesen elő van készítve. Akkor a tárca 60 millió forintban maximálta a támogatását. 2004-ben, amikor miniszterként beszélgettünk erről, akkor azt mondta, vegyem fel a kapcsolatot a mentőszolgálat vezetőjével, ugyanis le kell szűkíteni a terveket. Ekkor kellett ötödik alkalommal hozzányúlni a tervekhez, és eddig az önkormányzatnak ez 3 millió 800 ezer forintjába került.

Azt mondta miniszterként, lesz pénz a beruházások végrehajtására, mert a közvagyon értékesítéséből erre lehetőség nyílik. Nos, a közvagyont már eladták, és úgy hallottuk, hogy bejöttek a bevételek is. Nem kaptunk még levelet arról és azzal kapcsolatban, hogy mikor fog megépülni a mentőállomás Nyíradonyban. Úgy néz ki, hogy korábbi ígérete csak egy aktuális duma, egy blöff volt, miniszter úr.

Május 9-én a miniszterelnök úr a parlamentben ismertette a “21 lépés a magyar egészségügy megújításáértö fedőnevű akcióját, és abban felsorolta az épülő mentőállomásokat. Megdöbbenve tapasztaltuk, és fel is háborodtunk; nem találtuk közte a nyíradonyi helyszínt. Nem tudjuk, hogy miniszterelnök úr mindent magában dönt-e el, vagy alkalmanként bevonja-e minisztereit a kegye gyakorlásába, és nem tudjuk azt sem, csak sejtjük, hogy milyen elvek alapján teszik ezt.

Attól tartunk, hogy a bejelentett száz lépés egyre messzebb visz bennünket a tragédiák utáni túlélés reményétől. Esetleg van valamilyen bűnünk, miniszter úr? Ha ön nem tudná, a miniszterelnökét kérdezze már meg: valamilyen bűnünk van? Ha van, kérem, közöljék velünk!

Köszönöm szépen. Várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu