TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A záróvitát a részletes vita szabályai szerint kell lefolytatni, ezért ugyanahhoz a ponthoz szeretnék hozzászólni, amelyhez Pokorni képviselő úr az imént hozzászólt.

Az irányító testület szerepéről, helyéről a törvény általános vitája, bizottsági vitája során rendkívül sokszor és sokat beszéltünk, meghallgattuk a Fidesz javaslatait. Sajnálom, hogy Pokorni Zoltán ezeken a vitákon nem vett részt, és most a záróvitát kívánja felhasználni arra, hogy az általános vitába illő véleményét az irányító testületről és a felsőoktatási törvényről elmondja.

Én annyit szeretnék ehhez hozzátenni, hogy az új szabályozás szerint, amelyről most szavaz a Ház, az irányító testület az egyetemnek a része, nem a minisztériumnak, és az irányító testület mint az egyetemi autonómia része, nem sértheti az egyetemi autonómiát. Megfelelő garanciákat építettünk be egyébként a törvény végleges szövegébe, amely a képzésért felelős szenátus számára megfelelő eljárás keretében felszólalási jogot biztosít, fel tudja függeszteni az irányító testület döntéseit, ha azok nem felelnének meg az egyetem alapvető céljainak.

Rövidre fogva: a szenátus továbbra is felelni fog a képzésért és a tudományos munkáért, az irányító testületnek pedig az lesz a dolga, hogy ehhez a feltételeket biztosítsa.

Kérem az Országgyűlést, hogy nyugodt szívvel szavazza meg a felsőoktatási törvényt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu