BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Fél éven belül harmadszor vitatjuk végig ezt a kérdést, és megmondom őszintén, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nevében kritikát szeretnék megfogalmazni. A tegnapi frakcióülésen a képviselőcsoportunk úgy döntött, hogy nem támogatja ezt a megoldást.

Arról van szó, hogy nincs még fél éve annak, hogy a költségvetési törvényben egy bátor, határozott lépésre szánta el magát a kormány, tudniillik hogy megpróbálja egy kicsit fiatalítani a köztisztviselői és közalkalmazotti gárdát. Amikor jelzések érkeztek az érintetti körből, hogy ez feszültséget, problémát okoz sok helyen - amire egyébként előre is számíthattunk, hiszen amikor tavaly decemberben áldásunkat adtuk erre a lépésre, akkor is ki lehetett számítani, hogy ez érdekeket sért, következéskép gerjed majd valamilyen konfliktus, amit kezelni kell -, akkor a koalíción belül egyetértés volt közöttünk abban, hogy próbáljunk meg valamennyit lazítani a szabályozáson, próbáljuk meg rugalmassá tenni ezt a szabályozást, de nem teljesen visszalépni belőle, mert az tényleg következetlen magatartás lenne. De nemcsak az a baj vele, hogy következetlen, hanem az is, hogy fontos szempontok mentén született meg az a döntés, hogy megpróbáljuk csökkenteni ezt a korhatárt.

(13.30)

Be volt terjesztve a parlament elé egy olyan előző változat, ami álláspontom szerint ennek a rugalmas kezelésnek némiképp megfelelt. Egy olyan törvényjavaslat született önálló képviselői indítvány formájában, hogy azokra az esetekre lehetett értelmezni ezt a csökkentett korhatárt, ahol más módon nem lehetett megoldani a keletkező feladatot. Valahogy úgy fogalmazott az a javaslat, hogy - minthogy pályázati rendszer van - ha az arra a státusra vonatkozó pályázatra nem jelentkezett más fiatalabb, alkalmasabb személy, akkor kivételt engedett a törvény, és azt mondta, hogy átmeneti időre, 70 alatt még betöltheti a korosabb kolléga az állást, a státust. Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy státusról van szó, és nem arról, hogy 65 év felett a köztisztviselő vagy a közalkalmazott kolléga ne vállalhatna munkát, ne köthetne nyugdíjas státusban foglalkoztatási szerződést a munkaadójával.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem ennek a törvénynek a vitájában szükséges abból kiindulnunk, hogy nagyon-nagyon különböző fizikai és mentális állapotban vannak az azonos életkorú emberek. Van, aki már 50 éves korában korát meghazudtolóan idős és elhasználódott, és van, aki 75 évesen vagy 80 évesen is ereje, tudása teljében nagyon hasznos munkát végez a társadalomban.

Következésképpen én - liberális politikusként természetesen - hajlok arra, hogy rugalmassá tegyük a szabályozást, hiszen ahol merev korhatárszabályok vannak, azok mindig is fognak keletkeztetni konfliktusokat, érdeksérelmeket akkor is, ha ez 70 év, és akkor is, ha 65. Hiszen, még egyszer mondom, nagyon sok olyan 72-73-75 éves kollégát tudok elképzelni - mint ahogy ismerek is ilyeneket -, akik nagyon alkalmasak arra, hogy betöltsék azt a szerepet, azt a foglalkozást, amit éppen ellátnak.

Következésképpen én, illetve a Szabad Demokraták Szövetsége a megoldást nem abba az irányba keressük, hogy most öt hónap elteltével egyszerűen hátraarcot csinálunk, és vissza át ahhoz a megoldáshoz, amit éppen decemberben változtattunk meg, hanem tovább gondolkozunk azon, hogy hogyan is lehetne rugalmassá tenni a szabályozást, rendszerben tartani azokat, akik nagyon hasznosak, és lehetővé tenni, hogy megtörténjen a csere ott, ahol az nagyon indokolt.

Ilyen módon én például azt is el tudnám képelni, hogy inkább a határidő módosítása irányába keressük a megoldást, hiszen a decemberi költségvetési törvény nagyon rövid átállási időt, féléves átállási időt hagyott csak; 2005 júliusától ketyegne már az az óra, amitől hatályban van a 65 éves korhatár. Egyik lépésként természetesen el tudnám fogadni azt a megoldást, hogy legyen ez a határidő kicsit hosszabb, hogy legyen az érintettek számára egy nagyobb kifutás. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Bocsánat, elnök úr, túlléptem az időt. Egyetlen gondolatot, ha megenged azzal kapcsolatban, hogy a pályakezdőknek kellene helyet teremteni. Sok eszköz van erre, de azért legyünk tisztában azzal, hogy ha a közalkalmazotti…

Forrás: parlament.hu