DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. A felhívást komolyan veszem, és egyeztetni fogok a frakcióval, hogy lehet-e meghirdetni ilyen dolgokat, mint amit én mondtam. Meg vagyok róla győződve, hogy egyébként lehet.

A másik viszont egy javaslat annak az önkormányzatnak, amelyik eladta az ingatlanát, és nem lehet megtekinteni a műemléket. Szerény véleményem szerint - lehet, hogy most nem jól gondoltam végig - mintha benne lenne a törvényben, hogy a tulajdonos köteles a köz javára láthatóvá, megtekinthetővé, megismerhetővé tenni a műemlékét, ezen kívül kutathat is bárki egy műemlékben, akár magántulajdonban van, akár önkormányzati tulajdonban van, akár állami tulajdonban van.

Tehát javasolom, nézzék meg a törvényt, és érvényesítsék a jogaikat, úgy a lakosok, mint az önkormányzat.

Köszönöm a kedves figyelmüket.

Forrás: parlament.hu