DR. CSÁKY ANDRÁS, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Biztos Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügyi bizottság április 20-ai ülésén vette napirendre az adatvédelmi biztos beszámolóját. A biztos úr egy rövid kiegészítést, illetve inkább úgy fogalmaznék, rövid összegzést adott a jelentésből, amelyben rámutatott arra, hogy 2004. január 1-jével a jogköre megváltozott. Ennek kapcsán föl is hívta a törvényhozók figyelmét, hogy a jogorvoslati fórumrendszer tisztázatlansága miatt a jogalkotóra feladat vár: az adatvédelmi törvény módosítása szükségessé válik.
Taglalta és részletesen ismertette a bizottság előtt, hogy ezzel a megnövekedett hatáskörrel milyen mértékben növekedett meg a hivatal munkája, egyben elismerését fejezte ki a parlamentnek, hogy ehhez a személyi feltételeket biztosította, ugyanakkor - mint ahogy itt a többi biztos úr beszámolójában is már szerepelt, illetve elhangzott ma - az elhelyezésekkel kapcsolatos problémák továbbra is fennállnak.
A bizottság - lévén, hogy egészségügyi bizottságról van szó - természetesen elsősorban az egészségügyet érintő kérdésekkel foglalkozott, és itt alapvetően a biztosítóról, illetve a személyes adatok ütközéséről, az ellenőrzés lehetőségéről, annak a kiterjesztéséről volt beszélgetés és vita; fölmerült, hogy további, ezzel kapcsolatos jogalkotás szükséges. Mint ahogy a korábbi években is, ebben az évben az egészségügyi bizottság nemcsak az évi beszámoló kapcsán, hanem egyéb konkrét ügyekben is vendégül látta az adatvédelmi biztos urat. Ez is szóba került a bizottsági ülésen, és mindenkor megelégedéssel nyugtázta a tevékenységét.
Ennek is köszönhető, hogy úgy, ahogy a többi bizottságban is, az egészségügyi bizottság is egyhangúlag elfogadásra javasolja az adatvédelmi biztos beszámolóját.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés