KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság 2005. május 25-én szerdán megtartott ülésén megtárgyalta a T/16103. számú, a mezőgazdasági termelők nyugdíj előtti támogatásának bevezetéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Ezt a törvénytervezetet, ami nem négy, hanem öt törvényt érint, már régóta vártuk, mivel a Tanács 1999. május 17-ei, 1257/1999. EK rendelete IV. fejezetének értelmében bevezethettük volna már 2004-ben is, 2005-ben is és bevezethetjük 2006-ban is. Azonban a 6/2004. (I. 22.) kormányrendelet előírja, hogy ennek a bevezetésére csak 2006-ban kerül sor. Meglepő, hogy ebben a törvényjavaslatban európai uniós jogszabályra való hivatkozással egyáltalán nem találkozunk, noha éppen az lenne a törvényjavaslat célja, mint ahogy a kormány képviseletében jelen lévő főosztályvezető-helyettes úr is említette, hogy az Európai Unió által a nemzeti vidékfejlesztési terv keretében adott lehetőséget a mezőgazdasági termelők nyugdíj előtti támogatásával kapcsolatban kihasználhassuk. Ennek hiányában viszont úgy tűnik, mintha ez egy önálló törvényjavaslat lenne, semmi köze sincs az eddig benyújtott, esetleg európai uniós jogszabályokhoz kapcsolódó törvényekhez. Ha például megnézem a 137/2004. FVM rendeletet, az egyértelműen az európai uniós jogszabályokra hivatkozik. Jó lenne, ha ez is összhangban lenne a jelenlegi törvényjavaslattal.
Sajnálom, hogy nem veszik át azokat a szavakat és fogalmakat, amelyeket az európai uniós jogszabály alkalmaz. Csak egy példát mondanék. Amit a törvényjavaslat mezőgazdasági termelőként határoz meg, azt az Európai Unióban mezőgazdasági üzemet átruházó személynek hívják, és ez egyértelműbb is. Szerintem így kellene ebben a törvényjavaslatban is meghatározni. Ugyanakkor az európai uniós jogszabály nemcsak az átruházó személynek ad lehetőséget, hanem a mezőgazdasági dolgozónak is. A mezőgazdasági dolgozó meghatározása pedig szintén nem szerepel ebben a törvényjavaslatban. Ha viszont ezt most kihagyjuk, a későbbiekben majd csak egy törvénymódosítással tudjuk pótolni. Ha viszont a 137/2004. FVM rendeletet tekintjük, abban is sokkal egyértelműbben és az Európai Unió meghatározásaival összhangban szerepel például a gazdaság átadója, szemben a törvényjavaslatban szereplő mezőgazdasági termelő fogalmával. Ráadásul a 6/2004-es kormányrendeletben szereplő mezőgazdasági termelő mást is takar, mint a törvényjavaslatban előforduló. Ezek alapján egyértelműen látszik, hogy célszerű lett volna az 1257/1999. EK rendelet IV. fejezetében előforduló fogalmakat átvenni.
Hiányoltuk a törvényjavaslatból, hogy míg egyes pontjai foglalkoznak segítő családtag és alkalmazott mint mezőgazdasági termelő nyugdíj előtti támogatásával - lásd a 4. §-t -, addig a mezőgazdasági termelő meghatározásába nem veszi bele azokat; lásd az 1. §-t. Ezt a visszásságot kormánypárti képviselőtársam is elismerte: Magyarországon - bár az előbb védtem a jogrendszert - pont azért tud kialakulni egy jogalkalmazási regionalizmus, hogy nagyon finoman fogalmazzak, magyarán, hogy mindenki a saját szája íze szerint értelmezi a jogszabályokat, mert bizonyos jogszabályi hierarchiák nincsenek betartva.ö
Ellenzéki oldalról megfogalmazódott az az aggály is, hogy esetleg a korai nyugdíjazás pályázati lehetősége is arra a sorsra jut, mint 2004-ben az agrár-környezetgazdálkodás támogatására benyújtott pályázatok. Vagyis nem nyert senki támogatást.
A politikai szempontból ugyan hangzatos ígéretek megvalósíthatóságára is kellene gondolni, mert később az érintettek jogosan kérik számon azt. Gondoljunk csak az intervenciós felvásárlással kapcsolatos ígéretekre! Ellenzéki részről továbbá felvetődött egy kérdés is, hogy a 137/2004. FVM rendeletben olvasható NVT-keretnek a korai nyugdíjazásra felhasználható 3 százalékából, mintegy 6 milliárd forintból a 2004-re jutó mintegy 2 milliárd forint igénye felhasználható-e még 2006-ban, vagy elveszettnek kell tekintenünk azt.
(18.00)
Az elmondottak alapján a törvényjavaslatot fontosnak tartjuk, de az általános vitára való alkalmasság szavazásánál tartózkodtunk, mert a törvényjavaslatban ellentmondásokat láttunk az európai uniós előírásokkal, valamint az érvényben levő kormány-, illetve FVM rendeletekkel, de helyenként még saját magával is.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés