KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amennyiben röviden kellene jellemezni a mezőgazdasági termelők korengedményes nyugdíjazásának bevezetéséhez kapcsolódó beterjesztett törvényjavaslatot, akkor két megjegyzés fejezi ki legpontosabban a lényeget: nem kellően előkészített, és nincs összhangban az Európai Unió Tanácsának vonatkozó rendeleteivel.
Hogy nem kellően előkészített, azt egyértelműen bizonyítja, hogy egy már 2004-ben bevezethető EU támogatási konstrukció nálunk csak 2006-tól kerülhet bevezetésre, ugyanakkor a támogatási forma részletes kidolgozására majd a nemzeti vidékfejlesztési terv 2006. évre vonatkozó módosítását követően kerülhet sor. És hogy nem EU-konform az EK tanácsi rendelet hazai adaptációja, az már ebből a törvénytervezeti alapvetésből is kitűnik, hiszen jelentősen szűkíti az igénylők körét, szűkíti az igénybevétel idejét, és szűkíti az igénybe vehető összeg mind fajlagos, mind abszolút mértékét. Tehát az agrárkormányzat először tudatosan halogatta, most pedig szűkíti ezt az agrárgazdálkodói körben már régóta várt EU támogatási konstrukciót.
A halogató, szabotáló magatartást a törvénytervezet csatlakozó anyagaiban maga is elismeri az előterjesztő: Nagyban befolyásolja a tervezett intézkedés tényleges bevezetését és hatékonyságát a termőföld állam által, életjáradék fizetése ellenében történő megvásárlásáról szóló 255/2002. számú kormányrendelet végrehajtása.ö Íme a beismerés! Nem egy már létező EU támogatási konstrukció bevezetésén fáradozott ez idáig a magyar kormány, hanem egy azzal ellentétes, annak majdani hatékonyságát gyengítő ellenprogramot léptetett életbe, és működtetnek mind a mai napig. Ráadásul ennek finanszírozása a magyar adófizetők pénzéből történik, miközben az e célra fennálló európai uniós források kihasználatlanul benn ragadnak. Ezáltal egy igen súlyos költségvetési visszaélés valósul meg, ugyanis szakmailag indokolhatatlan az a költségvetési kiutalás, amely támogatási konstrukció finanszírozása egyidejűleg EU-forrásból is megvalósítható lenne.
Mivel épp ésszel felfoghatatlan ez az indokolhatatlan költségvetési tékozlás, ezért még egy vallomással tartozik a kormányzat: csak nem a magántulajdon elvétele volt a célja ennek a földet életjáradékértö programnak? Hiszen ez történt, ismét földtulajdonjog sérült, majd az így véghez vitt legújabb államosítást követően szűk baráti körhöz kerültek és kerülnek folyamatosan a földhasználói jogok átadásra.
A földet életjáradékértö ellenprogram ilyetén működtetése mellett álságos magatartásnak tűnik a korai nyugdíj támogatásának csak 2006. évtől tervezett beindításához fűzött kormányzati indoklás. Most ebből idézek: A korai nyugdíj aránylag alacsony pénzügyi súlyának - az NVT költségvetésének 3 százaléka - az oka az intézkedés késői, 2006. évi bevezetése.ö Vagyis a kormány szerint alacsony pénzügyi súlya van ennek az EU támogatási konstrukciónak.
Ez a kijelentés azért is érdekes, mivel az alacsony pénzügyi súly évente, 2004., 2005. és 2006. évekre kétmilliárd forint EU-támogatás igénybevételét tette volna lehetővé a nemzeti vidékfejlesztési terv részeként. Ezek szerint a kormány évi kétmilliárd forintra már rá sem mozdul, miközben sajátos ellenprogramja a magyar adófizetők zsebéből ugyanennyit vesz ki. Tehát évi kétmilliárd forint bevétel helyett kétmilliárd forint kiadás, ami így összességében négymilliárd forint költségvetési kiesést jelent. Ennek a kieső négymilliárd forintnak sincs felelőse. Ráadásul hiába állítják a kormánypárti képviselők, hogy a támogatásokat visszamenőlegesen igénybe lehet majd venni, a visszamenőleges felhasználás csak az utolsó két évre vonatkozik. Ezt ők is tudják, ezért számol az előterjesztés a 2006. évi támogatásbeindítás előzetes kalkulációjában négymilliárd, nem pedig hatmilliárd forintnyi EU-forrással. Tehát a 2004. évre szóló részarányos, kétmilliárd forintos EU-forrástól már örökre elestünk.
Ennek az alábecsült és eldobott évi kétmilliárd forintnak még egy sajnálatos vetülete van, éspedig szociális szempont. Amikor az agrárvállalkozások kényszerű felszámolása következtében munkanélkülivé vált mezőgazdasági termelők és mezőgazdasági dolgozók közül évente 1500 ember számára jelenthetett volna minimálbérnek megfelelő előnyugdíjat ez a kieső évi kétmilliárd forint, akkor értjük meg igazán súlyában a kormányzat felelőtlen magatartását. Ennek az évi kétmilliárd forint kiesésnek újabb költségvetési változását jelenti, hogy 1500 embernek az EU által fizetendő előnyugdíja helyett a magyar költségvetést terheli a munkanélküli- és szociális járandóságuk folyósítása.
(19.00)
Amikor Magyarországon drasztikusan emelkedik a munkanélküliek száma, akkor a magyar kormány nagyfokú cinizmusára vall, hogy 1500 ember éves megélhetését és egzisztenciális biztonságát jelentő európai uniós forrást alacsony pénzügyi súlyúnak aposztrofál, és elvet magától, illetve megfosztja ettől is az országot.
A korai nyugdíjazást lehetővé tevő EU támogatási konstrukció hazai bevezetése még ebben a késleltetett formában is súlyos jogtipró ellentmondásokat hordoz magában. Kormányzati anyagok is elismerik, hogy ez a lehetőség - idézem - öjóval meghaladja az agrárpolitika kompetenciáját, ez nemcsak gazdasági, hanem szociális kérdés isö. Azt is hozzáteszik - idézem -: a vidéki lakosság ezen korosztályának egészségi állapota nem kielégítőö.
Mindezek ismerete és belátása után érthetetlen, hogy a korai nyugdíj jogosultjainak köréből a mezőgazdasági munkavállalókat a kormány kirekeszti - erre célzott Gőgös képviselőtársam is -, pedig az uniós jogszabályok rájuk is vonatkoznak, ők is a preferáltak közé tartoznak. E miatt a súlyos társadalmi és jogi diszkrimináció miatt valójában már most, törvénytervezeti formájában alkotmányellenessé vált ez az előterjesztés.
A jelenlegi előterjesztés diszkrimináló és alkotmányellenes voltát a tárcák véleményei is alátámasztják, hiszen az előterjesztés korábbi munkaváltozataiból a jelenleg beterjesztett diszkriminációs megvalósítási mód mindvégig hiányzott. A szakmai anyagokban, a tárcákkal egyeztetett változatban a korai nyugdíjazás lehetősége mind a gazdaság vezetőjére, mind a gazdaság alkalmazottjára, a közvetlen segítő családtagra kiterjedt, csupán a támogatási összeg megállapításában voltak különbségek.
Félő, hogy törvénytervezetbe már ez idáig is bekerült, az eredeti uniós elgondolást durván leszűkítő értelmezések a végső rendelet megjelentetéséig még tovább burjánzanak. Ezért az előterjesztőnek már most megálljt kell mondani. Megkérjük a kormányt, ha már az eltékozolt éveket és milliárdokat nem is tudja pótolni, legalább az Európai Unió rendelkezéseivel összhangban lévő támogatási konstrukcióval, ne pedig ezzel a kormányspecifikus, alkotmányellenes improvizációval álljon újólag elő.
Köszönöm a figyelmet. Elnézést az időtúllépésért. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés