LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A felnőttképzésről szóló törvény módosításának egy igazságtalan részéhez és a módosításban rejlő filozófia elfogadhatatlanságához kívánok hozzászólni.
A mai magyar közigazgatás az átgondolatlan és hirtelenjében végrehajtott létszámcsökkentések következményeként romokban hever. Híreket kapunk arról, hogy a rendőrség egyedi alkalmi munkaszerződések formájában kényszerül ismét foglalkoztatni azokat, akiknek a közelmúltban mint úgymond feleslegessé vált munkatársaknak már búcsút mondott. Olvashatunk arról a napilapokban, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, pótlandó a több mint ezer elbocsátott dolgozóját, külső könyvvizsgálók és könyvszakértők bevonása révén próbálná majd ellátni a feladatait.
A munkaügyi irányítás területén is, úgy vélem, átgondolatlan létszámleépítés történt, és ennek a káros következményeit kívánja áthárítani az előterjesztő az államhatalmi eszközökkel nem felruházott felnőttképzésre.
Az előterjesztő a felnőttképző intézmény kötelességévé tenné a képzés befejezését követően a támogatott képzésben részt vevő munkanélküli felnőtt foglalkoztatásáról, illetve foglalkoztatott felnőtt esetén a továbbfoglalkoztatásáról történő gondoskodást. Ha munkahelyről a felnőttképző nem tud gondoskodni, akkor egy külön jogszabályban meghatározott szankció sújtja majd.
(13.50)
Minden civilizált államban a munkaerőhelyzet megfigyelése, a szakmák szerinti kereslet és kínálat nyilvántartása a munkaügyi hatóságok feladata. Hogy csak egy példát mondjak, munkavállalási engedély kiadása csak azon külföldinek adható több országban, akik hiányszakmában vállalnának munkát.
Arról, hogy mi tekinthető hiányszakmának, csak egy országos megfigyelőhálózattal rendelkező munkaügyi nyilvántartás dönthet felelősen, és ilyen hálózattal egyik felnőttképzési intézmény sem rendelkezik. Az államtalanítás átgondolatlan módja és gyakorlata oda vezetett, hogy a felnőttképző intézményeket szankcionálná az állam túlképzés esetén, ahelyett, hogy a munkaügyi hatóságok döntenének a munkaügyi statisztikák ismeretében a támogatandó szakmákról. Az előterjesztő ebben a formában a munkanélküli szakmunkások bűnbakjának tekinti a felnőttképzés intézményeit, holott azoknak nincs semmiféle munkaügyi jogosítványuk a hiányszakmák feltárására vagy a túlképzettség megállapítására.
Ez tipikusan állami feladat, és az államnak nem lenne szabad támogatnia a túlkínálatban szenvedő szakmák képzését. Ha nem támogatná az ilyen túlképzést az állam, akkor a felnőttképző intézmények sem gyarapítanák a túlképzettek táborát. A túlképzésért történő felelősség egyértelműen az államé, és ezt a felelősségét nem háríthatja át az államhatalmi jogosítványoktól és azon belül a munkaügyi és oktatásügyi információktól elzárt oktatási intézményekre. Mi lehet a megoldás? Vegye vissza az állam az átgondolatlanul és indokolatlanul elbocsátott munkaügyi szakembereket, azok végezzék a dolgukat, és a hatóságok ne hárítsák át a felelősségüket a vétlen felnőttképző intézményekre.
Ebben a gondolatmenetben adtam be módosító indítványt, nagyon kérem államtitkár urat és a bizottságot, gondolják majd át ezt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés