SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mit is teljesített a Medgyessy-Gyurcsány-kormány az elmúlt időszakban az oktatáspolitikában? Szeretnék idézni a Cselekedni most és mindenkiértö programból.
4.3. pont. Felemeljük a kistelepüléseken élő kisiskolások oktatását, nevelését szolgáló finanszírozási normákat. Ösztönözzük a településeket a közös összefogáson alapuló megoldásokra. Az ilyen kezdeményezésekhez megfelelő szabályozási hátteret, megvalósításukhoz pénzügyi feltételrendszert hozunk létre.ö Tisztelt Képviselőtársaim! Mi is történik a kistelepülések iskoláival, alapfokú oktatási intézményeivel? Ezek százával kerülnek bezárásra az önök jótékony intézkedéseinek a hatására. Önök valóban megemelték a normatívát a kistelepülések iskolái, óvodái részére, tisztelt képviselőtársaim? Nem, pontosan az ellenkezőjét tették.
Mit próbáltak önök bevezetni? Kötelező erővel a társulást. Az már egy másik kérdés, hogy ez abba a körbe tartozó kérdéskör volt, amikor az alkotmánynak ellentmondó döntéseket hoztak, így az Alkotmánybíróságnak nem volt más dolga, mint hogy megsemmisítse ezt a törvényt, mert a XXI. században azért a közigazgatási hivatal mégse kezdeményezzen már eljárást azon önkormányzat ellen, aki nem akar önként, illetve kötelezően társulni. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányprogramnak ez a része megbukott.
De mit is tettek egyébként önök a többi önkormányzattal? Ha már a kistelepüléseknek nem emelték a közoktatási normatíváját, akkor miért nem tették ezt legalább a nagyobb településekkel? Hadd mondjak egy 10 ezer lélekszámú várost, tudják, Pásztóról jöttem. Egy óvodás gyermek egész évi ellátása 512 737 forintba kerül. Arató államtitkár úr, mennyi is az egy óvodáskorú gyermekre jutó állami normatíva? 212 444 forint, segítek, ha netalántán nem lenne meg az adat. Tudja, az önkormányzat saját erőből, illetve a bevételeiből 270 835 forintot tesz hozzá egy óvodáskorú gyermek ellátásához. Hány százalék ez az állami normatíván fölül? A tényleges kiadások 52,8 százaléka. Érdemes elgondolkodni a kormányprogram ezen részén.
Az általános iskolában valamivel jobb a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, itt már csak 365 708 forintba kerül egy gyermek ellátása, az állami normatíva 274 848 forint, 91 467 forintot kell hozzátenni saját erőből, 25 százalék. A kötelező önkormányzati alapfeladatokhoz százszázalékos állami finanszírozást kellene biztosítani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Lépjünk tovább! Ingyenes tankönyvről már beszéltünk. Természetesen a részlegesen támogatott tankönyvvásárláshoz önök az előzőekben a rendszeres gyermekvédelmi támogatás nem megfelelő nagyságrendű emeléséből teremtették meg a forrásokat. Az előzőekben említettem, hogy a polgári kormány időszakában 52,3 százalékkal, az önök időszakában pedig csak 29 százalékkal növekedett a rendszeres gyermekvédelmi támogatás.
De hogy is néz ki az ingyenes étkeztetés? Tisztelt Képviselőtársaim! Az óvodában az ingyenes étkeztetéshez biztosított normatíva 60 ezer forint. Mennyi ténylegesen az étkeztetés havi költsége? Több mint 77 ezer forint. Mennyivel kell az önkormányzatnak kiegészítenie? Több mint 17 ezer forinttal, 29 százalékkal. Ez valahogy nem az ingyenes étkeztetés, tisztelt képviselőtársaim.
Az általános iskolai napközi 50 százalékos normatívája 30 ezer forint. Mennyi az étkezés tényleges költségének az 50 százaléka? 43 938 forint. Hány százalékkal is kell hozzájárulnia az önkormányzatnak? Több mint 49 százalékkal, több mint 13 ezer forinttal, tisztelt képviselőtársaim, és ezen felül van még az 50 százalékos szülői térítési díj.
(11.50)
Mi a helyzet a kollégium esetében? Az 50 százalékos térítési normatíva 30 ezer forint úgyszintén. Mennyi az étkezés tényleges költségének az 50 százaléka? 67 987 forint. Hány százalékát kell hozzátenni az önkormányzatnak, tisztelt képviselőtársaim? 126 százalékot. Úgy gondolom, ezen feltétlenül érdemes elgondolkodni.
És azért, amikor Kárpáti Zsuzsa képviselő asszony azt emlegeti, hogy Mikola István a testvérét kitüntette, ez elég szegényes dolog. Azért, tisztelt képviselőtársam, hadd mondjam már el önnek, a Mikola István nevű egészségügyi miniszternek a polgári kormányzás időszakában sikerült egy, az alkotmánynak és minden más egyéb jogszabálynak megfelelő kórháztörvényt elfogadtatni a parlamentben, önöknek meg egy dolog sikerült: ezt hatályon kívül helyezni, aztán pedig egy alkotmányellenes törvényt megalkotni. Jó lenne ezeken a dolgokon elgondolkodni, és nem olcsó viccekkel operálni itt a parlamentben.
Tisztelt Képviselőtársaim! A nyolc lépés, ami a családtámogatásról szól, kérem szépen, azt gondolom, nyolc, a családokat tönkretevő lépés. Merthogy azzal egyetért a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja, hogy a szegénységet kezelni kell, és a szociálpolitikai eszközrendszert e tekintetben mindenképpen bővíteni szükséges, nade nem a családpolitika feláldozásával, tisztelt képviselőtársaim.
Önök azt mondták - a Medgyessy-kormány programjában benne volt -: Arra törekszünk, és úgy alakítjuk át a szociálpolitikai és családtámogatási rendszert, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen automatikusan gyermekszegénységet.ö Hát, tisztelt képviselőtársaim, úgy gondolom, hogy ezek a lépések mostanában nem követhetők nyomon az önök politikájában.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem történik más, mint mindent összesöpörnek, a szociális juttatásokat, az adókedvezményt, a családtámogatási törvény alapján járó juttatásokat, aztán ezt utána szétosztják, és azt mondják, duplájára növeljük a családpolitikát. (Sic!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan ez, mint amikor az elefánt bemegy a porcelánboltba - tudjuk a következményeket. A családtámogatási rendszer igazságosabb átalakítása körülbelül úgy fog kinézni - persze, még van hat hónapjuk, hogy átgondolják -, mint amikor az elefánt kijön a porcelánboltból. Gondolkodjanak el ezen!
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék és a függetlenek soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés