DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! (Zaj. - Az elnök csenget.) Van az ultiban egy játékforma, amikor a játékos minden körben nyer. Ezt hívják durchmarsnak. Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc most valami hasonlóval próbálkozik: alighogy megkapta a lapjait, bemondta a következő ígéreteket: új sürgősségi osztályok létesítése, új rohamkocsik és mentőautók beszerzése, rákellenes program, a szűrések kiterjesztése, a háziorvosi és járóbeteg-szakellátás fejlesztése. Mindez nem volt elég, a miniszterelnök bátran és lendületesen emelte a tétet. Járt a körzeti orvosok kongresszusán, beszélt, és ígért fűt-fát, csakúgy, mint a mentőszolgálatnál. Látogatást tett az Egészségügyi Minisztérium épületében, leereszkedett az egészségügyi dolgozókhoz, sőt Harún al-Rasidként még éjszakai kórházlátogatásra is elment miniszterével. Még a feleségét is országjáró körútra küldte, hogy egészséges életmódra nevelje a gyerekeket: “Történelmi saláta lesz ez, Klára!ö

(14.10)

A miniszterelnök tehát emelte a tétet. A lapok terítésekor azonban kiderült a szomorú valóság. Jön a ki tudja, hányadik szocialista megszorító csomag, ezúttal Veres János pénzügyminiszter hozza. Egy korábbi kormányutasítás értelmében a tárcák 50 százalék helyett csak 35 százalékot költhetnek el a fejezeti kezelésű előirányzataikból az első félévben. Ezt a fennmaradó 15 százalékot most végleg zárolják, azaz elveszik az intézményektől, és még további megszorítások várhatóak.

Miniszter Úr! Tudja, mit jelent mindez az egészségügyi fejezet esetében? Többek közt azt, hogy 200 millió forintot vesznek el abból a pénzből, amelyet a költségvetésben az alap- és sürgősségi betegellátás, mentés és katasztrófa-egészségügy feltételeinek javítására szántak. 140 millió forintot vesznek el az amúgy is alig működő népegészségügyi program költségvetéséből, 45 milliót vesznek el a koraszülöttmentőktől.

Az emberek nem értik, hogy is van ez. Gyurcsány Ferenc új sürgősségi osztályokat, mentőkocsikat ígér, miközben pénzt vesznek el a mentéstől, a koraszülöttmentőktől és a sürgősségi ellátástól? Gyurcsány Ferenc rákellenes programot, a szűrések kiterjesztését ígéri, miközben pénzt vesznek el a népegészségügyi programtól?

Miniszter Úr! Amit az önök kormánya tesz az egészségügyben, azt a római jog szédelgő feldicsérés néven illeti. Ez a legújabb ötletbörze nem más, mint egy egyszerű megszorítás, és a miniszterelnöki ígéretcsomag nem egy durchmars, hanem egy Veres-betli.

Tisztelt Miniszter Úr! Ön szerint mikor fejezi be Gyurcsány Ferenc az egészségüggyel űzött hazárdjátékát? Hogyan higgyenek az emberek önnek, és hogyan higgyenek Gyurcsány Ferenc ígéreteinek, amikor a pénzügyminiszter szemmel láthatóan mindennek az ellenkezőjét teszi? Ki hozza a döntéseket ebben a kormányban? Hogyan segíthetnénk önnek, hogy meggyőzze Gyurcsány Ferencet, legalább onnan ne vegyen el pénzt, ahová ígért?

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu