DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem igazán értem a miniszter úr válaszát, talán kicsit nehezen vagy homályosan fogalmaztam az interpellációmban; én ebből nem látnám azt, hogy bármit visszavontam volna a múlt heti állításaimból, így a felsorolt célokat továbbra is támogatandónak érezzük. A problémánk az, és ez okozta az interpellációmat, hogy a költségvetés fedezetének a csökkenése látszott a megfelelő hírekből, a miniszter úrnak talán elkerülték a figyelmét Veres miniszter úr nyilatkozatai, aki közölte, hogy a még Draskovics úr által tartalékba helyezett pénzeknek búcsút mondhatnak a tárcák.
Ha ennek az ellenkezője igaz, akkor gratulálok a miniszter úrnak, hogy sikerült kimenekíteni a pénzügyminiszter elől az erre szolgáló pénzeket, de azt kell mondanom, hogy ennek a fenyegetése sajnos létezik, miután a pénzügyminiszter úr momentán nem állt elő, csak ígéri a csomagját, még nem látjuk biztosítottnak. Úgyhogy a miniszter urat egyrészt a szakmai programokban támogatjuk, másrészt úgy gondoljuk, ha innen is pénzt von el a kormány, akkor hiteltelenné válik, ezért a válaszát nem tudom elfogadni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés