DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter: Azért is mondtam neveket, mindannyian tudjuk, hogy ezen a területen néhány olyan elismert szakember van, akiket ismerünk, és akikről azt gondoljuk, hogy jó vezetői egy-egy ilyen pozícióban a drogmegelőzési területnek. Ezért is tartom fontosnak, hogy elmondjam, kik azok, akiket mi felkértünk erre a munkára. Hogy mennyire fontos ez, jelzi az, hogy az ifjúsági gyorsjelentésben a négy évvel ezelőttihez képest most vezető helyen említik a fiatalok azt, hogy ami miatt aggódnak is, és amit a legfontosabb kérdésnek tartanak, az pontosan a droghasználat terjedése.

Ezért gondoltuk magunk is, hogy olyan szakemberekre van szükségünk a minisztériumon belül, akik részben a jogalkotási területen, részben pedig a drogmegelőzési területen kellő súllyal tudják ezt képviselni. Azt gondolom, hogy ez a két név, amit mondtam, kifejezi ezt, hogy nagyon fontosnak tartjuk. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu