DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter: Az a tapasztalatom, hogy az emberek jobban tudnak számolni, mint képviselő asszony. Kénytelen vagyok ezt mondani, mert akikkel én beszéltem, azok egészen pontosan kiszámolták, hogy miközben mi mindent elveszünk, ki és mennyivel fog többet kapni ebben a rendszerben. (Moraj és közbekiáltások a Fidesz soraiból.) Egyébként az egész rendszerbe a mostanihoz képest több tízmilliárd forinttal fog több belekerülni. Tehát nemcsak az, ami most az adókedvezmény, nemcsak az, ami a családi pótlék, nemcsak az, ami a mostani gyermekvédelmi támogatás összege, hanem ezen túl még további néhány tízmilliárd forint is benne lesz ebben a rendszerben.

Ezenkívül az a döntés is megszületett, hogy a gyes akkor is megmarad, ha valaki a gyerek egyéves kora után elmegy dolgozni. Eddig, ha valaki teljes állásban dolgozott, ez megszűnt. Hála istennek, van Magyarországon azért munkahely, és elég sokan dolgoznak is. Azonkívül még az sem igaz, hogy az adókedvezmény megszűnne. Az adókedvezmény aránya csökken, de pontosan a három- és többgyerekesek esetében megmarad ebből 4 ezer forint, és ez továbbvihető. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu