DR. SOMOGYI FERENC külügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Az előbbi gondolat folytatásaként és részben az ön felvetésére reagálva szeretném említeni a legutóbbi időszak fejleményeit, amikor a miniszterelnök úr látogatása során minden tanácskozáson felvetette, mennyire elfogadhatatlannak tartjuk ezeket a jelenségeket. Jelezte, hogy az Európai Unió tagjaként Szerbia-Montenegró EU-integrációs felkészülésének, a kritériumok teljesítésének egyik pontjaként értelmezzük ezeknek az incidenseknek a megállítását és az illetékes hatóságok határozott fellépését. Úgy gondoljuk, hogy a vajdasági magyarsággal együttműködve, velük konzultálva és egyeztetve kell a már előbb említett nemzetközi fórumokon fellépnünk, ezzel is elősegítve ennek a folyamatnak a lezárását.

Ami pedig a kérdést illeti: az egyik konkrét módja a toleranciatáborok szervezése, az egymás jobb megismerése és a tolerancia erősítése lehet ebben a sajnos nagyon hosszú ideig tartó folyamatban.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu