KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum szombaton délelőtt a Hungária Grand Hotelban dr. Dávid Ibolya fővédnöksége mellett “A magyar vidék reális esélyei az uniós versenybenö címmel konferenciát tartott. A rendezvényen dr. Glatz Ferenc akadémikus, dr. Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetének igazgatója, dr. Ángyán József egyetemi tanár, Badacsonyi András, az Európai Unió budapesti képviseletének munkatársa, valamint dr. Magda Sándor képviselő, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke, dr. Gombos András államtitkár úr, a Szabad Demokraták Szövetségének képviseletében, valamint jómagam voltunk az előadók. Sajnos, a Fidesz előadóját - ígéretük ellenére - hiába vártuk, nem üdvözölhettük. (Zaj a kormánypárti oldalon.)

E rendezvény vezérgondolatairól szeretném tájékoztatni önöket. 1990-től a csatlakozásig, majd másfél évtized alatt a gondok nem megoldódtak, hanem sokasodtak, csökkent a vidéken élők, valamint a gazdálkodásból megélni képesek száma. Egész egyszerűen nincs a mezőgazdaságnak olyan ágazata, nincs olyan szegmense, ahova tekintve nem találunk megoldatlan, magunk előtt görgetett problémahegyeket, nem találunk olyan területet, amelyre azt mondhatnánk, ez itt rendben van. Tizenöt esztendeje, a rendszerváltozatás óta helyzet van, egyszer tejben fürdik a Kossuth tér, máskor búzát égetnek a Viharsarokban, legutóbb pedig traktorok és munkagépek voltak a Hősök terén; konfliktusok, rosszul feltett és megválaszolatlan kérdések sora. Vártuk a megváltást az Európai Uniótól, de mára kiderült, ott is, az Unióban is helyzet van.

De minden helyzetből van kiút, minden helyzetben van megoldás. Ezzel együtt a helyzetért mi, politikusok felelünk. Felelünk, mert az elmúlt tizenöt évben a hosszú távú döntéseket rövid távú, négyéves szempontok alapján hoztuk meg. Felelünk, mert a politika szereplői nem tudtak pártérdekeiken felülemelkedni, és felelünk, mert a döntéshozatalokba nem vontuk be a tudomány világát, a tudósokat. Tehát váltanunk kell. Váltani kell, mert európai uniós tagságunk váltásra kötelez. Váltanunk kell, mert nemzeti érdekeket az Európai Unióban eredményesen érvényesíteni csak belpolitikai konszenzusra alapozva lehet.

Hihetetlen mennyiségű konfliktussal kell szembenéznünk, de ehelyett csak sodródunk. Megoldatlan a latens módon kibontakozó vidék-város ellentét, a kis- és nagyüzem harcába belepusztul a kívánatos méretű középgazdaság. Konfliktusban, vesztés előtt a nagyüzemi növénytermesztéssel, az idézőjelben értendő versenyképes mezőgazdasággal szemben a vidékfejlesztési szemlélet. Képtelen harcaink legostobábbja a társadalmi, környezeti hatékonyság kontra ökonómiai versenyképesség. Azaz ismét az idézőjeles versenyképesség, amely az uniós támogatási versenyben hatékonysági versenyt imitál, és amely eladhatatlan feleslegekhez vezet. Zsákutcás, önpusztító irányba menetelünk. Ez a folyamat pontosan szembemegy az uniós célkitűzésekkel, szembemenetel a jövővel.

Mi a teendő? Szinte hallani a ma már szép sztereotip válaszokat: új társadalmi szerződés kell és összefogás. Összefogásból már rögtön van kettő is. A szerveződő faluparlamentek mellett rögvest nemzeti vidékpolitikai tanácsok alakultak. Félő, hogy a deklarált nemes szándékok mögött az egymást negligáló erők is megjelennek. Az eddigi tapasztalatok alapján félő, hogy egymást előbb-utóbb szavazatszerzésre szakosodó, pártvezényelt szervezeteknek minősítik, és létük nem a megegyezés, hanem újabb konfliktusok forrása lehet. De valóban, új szerződés nélkül nem megy. Hiába szerveződnek a legjobb civil erők és a sajnos politikailag megosztott érdekképviseletek, a döntéshozók kezében az irányítás. A politika erőinek kell a fő stratégiai célokban megegyezni. Nincs más út! Az Unióban minden nemzet küzd a saját érdekeiért úgy, hogy a pártküzdelmeket alárendeli a nemzeti céloknak. Európában ez a normális.

Van más út is, az, amin ma járunk: az állandó konfliktus keresése, képtelenség az együttműködésre, de az máshová vezet. A legnagyobb magyar ezt üzente: “Elvégre tenni is kellene valami nagyobbszerűt már, ha a nemzetek sorából dísztelenül kisodortatni nem akarunk. Fajtánk most biztosan bukik, ha meddő vitatkozások vágásibul kibontakozva a tények mezejére nem áll.

(13.20)

Házsártos, egymást üldöző népből, amely erejét kölcsönös zsibbasztásra fecsérli, elvégre egy családdá, egy és oszthatatlan, erős nemzetté akarunk és Isten segítségével fogunk is összeforrni.ö (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Széchenyinek még ma is igaza van, ez a feladat, amit meg kell tenni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu