DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az 1996. évi LVII. törvény módosítása van előttünk, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényjavaslat. Nagyon részletes volt megítélésem szerint az államtitkár úr expozéja, és különösen Serfőző képviselő úr előttem való felszólalása során a törvényjavaslat majd minden része pontosan megemlítésre került.
Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoklatok előtt a bizottsági előadók ismertették álláspontjukat, és mint ahogy azt hallottuk, két bizottságban is, a költségvetési, illetve a mezőgazdasági bizottságban kisebbségi vélemény fogalmazódott meg. Ezeket a kisebbségi véleményeket szeretném elsősorban helyre tenni, tudniillik magával a törvényi rendelkezéssel, az alaprendelkezéssel kapcsolatban merülnek fel problémák, és nem a jelenleg előttünk lévő törvényjavaslattal. A mostani törvényjavaslat számunkra elfogadható, és azt minden körülmények között támogatni tudjuk. Alapvetően a problémát az jelenti, hogy magának a kérdéskörnek a szabályozása során bizonyos kérdések kimaradtak. Különösen a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetése során lehetett ezt markánsan megfigyelni, amikor képviselőtársaim bizonyos rendelkezések hiányát kifogásolták, és próbálták a kormány illetékeseit szóra bírni, hogy miért nem történnek például a felvásárolások terén való újabb szabályozások, és ezektől a kérdésektől a kormány képviselői elzárkóztak.
Alapvetően az előttünk lévő törvényjavaslat három részre osztható. Az első egy hatályos jogszabályi szövegpontosítás, a második részbe besorolnám a személyi kérdéseket és a személyi kérdésekkel kapcsolatos javadalmazást, illetve új tisztségek létrehozását.
(11.00)
A harmadik, és talán ez a leglényegesebb része az előttünk lévő törvényjavaslatnak, amelyik új eljárásokat vezet be, helyesebben a most bevezetésre kerülő eljárások speciális szabályait tartalmazza. Előttem elhangzott már, hogy az európai uniós jogalkotás során a 2003-as módosítás már számtalan kérdést átvezetett a hatályos rendelkezéseinken. Kizárólag arról van szó, hogy akkor még, amikor ez a 2003-as módosítás történt, az '57. évi IV. törvény volt hatályban, és ez még ma is hatályban van. Ezért van az, hogy ez a törvénymódosítás speciális szabályozása az új Ket.-nek, a november 1-jén hatályba lépő, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvénytől való eltéréseket és speciális szabályokat tartalmazza. Ezeknél a szabályoknál sem szeretnék részleteiben kitérni az egyes rendelkezésekre, ezt Serfőző képviselő úr teljes pontossággal ismertette a tisztelt Házzal.
Tisztelt Országgyűlés! Összegezve az egész kérdést, az előttünk lévő törvényjavaslatot a Fidesz képviselőcsoportja támogatja, alapvetően a kérdéskörnél a most előterjesztett törvényjavaslat hiányait szeretnénk csak kifogás tárgyává tenni. Megítélésünk szerint ez akár egy önálló törvényjavaslattal a jövőben minden további nélkül rendezhető lesz, és akkor a verseny és a tisztességtelen piaci magatartás terén az összes visszásság felszámolható lesz.
Köszönöm szépen a figyelmüket, és a részletes vitában még egy-két részletkérdésre ki fogunk térni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés