DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb a megvalósíthatósági tanulmányokra, illetve ennek a konstrukciónak a felső határára próbáltam kérdezni, de tovább szeretnék menni, mert az üzleti terv gondolatkörét fontos körüljárnunk.
Martonosi György is felvetette, valójában milyen gazdaságossági számítások vezettek arra, hogy az M6-os egyik szakasza igen, a másik nem, az M8-as nem, az M44-es nem, az M43-as nem, helyette, mondjuk, az M6-os Érd-Budapest szakasza igen.
Vannak-e rendelkezésre álló gazdaságossági számítások, amelyekbe esetleg bele lehetne tekinteni? Milyen össztársadalmi előnyökkel szolgál? Azt látjuk, hogy a konkrét üzleti terv abból áll, hogy a pályázók milyen ajánlatokat tesznek. Abban is eléggé bizonytalanok, hogy ez 20-25 évig hogyan fog megjelenni. Akkor az általános gazdaságossági előny számításával szerintem ezt sokkal bonyolultabb egyébként kiszámolni, mint azt, hogy egy útszakasznak mennyi a bekerülési költsége, összevetve a banki hitellel milyen kamat- és egyéb járulékkövetkezményeket hozna.
Én valóban azt gondolom, hogy szakmailag sem egyszerű kérdés 25 évre megmondani, hogy egy útnak milyen felújítási követelménye van, milyen paramétereket kell 20 év múlva tudnia az útnak, és ha ez nem történik meg, akkor ennek az anyagi következményei mennyiben az üzemeltető feladatai és mennyiben a tulajdonos feladatai lesznek. Ezek a jogi kérdések sem teszik egyszerűvé ezt a kérdéskört.
Engedje meg, hogy kellően kritikával kérdezzük ezt, hiszen nem látunk bele, és az ön válaszaiból is az derült ki, hogy ezt a minisztere bonyolult, kiszámíthatatlan kérdésnek tekinti, hiszen a sajtótájékoztatón is erről beszélt.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés