DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az alkalmi munkavállalás törvényes megkönnyítését még a Horn-kormány alatt, Kiss Péter minisztersége idején kezdte az akkori szocialista-liberális kormány, és sajnos a következő négy évben nem sok minden történt ezen a területen. Ezért én ezt az egész törvénycsomagot mind a hazai alkalmi munkavállalás szempontjából, mind a külföldiek foglalkoztatása szempontjából egy szemléleti áttörésnek tartom, aminek a társadalmi hátterét széleskörűen meg kell érteni, és a különböző vidékekről származó politikusoknak is egymással empátiával vitatkozva kell megérteni, hogy ez hogyan is néz ki országosan.

Hozzáteszem, én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem vagyok munkáltató. De mivel Bács és Csongrád megye vidékét szinte fától fáig ismerem, ezért ezen szabályozás tekintetében engem legalább annyira foglalkoztat a munkavállalók megalázó helyzete, az, hogy a kilencvenes évek közepétől kezdve nagyon sokan voltak kénytelenek magyar állampolgárok, külföldi állampolgárok - ezek között románok, magyarok, ukránok és mások is - ahhoz, hogy egyáltalán meg tudjanak élni, ilyen munkákra elszegődni. Másrészt pedig részben azért is, mert otthon, mind Ukrajnában, mind Romániában katasztrofális helyzetek voltak - most már annyira nem, de még most is elég rossz -, és ezekből az országokból Magyarországra is jöttek, és mennek tovább Nyugatra is, Portugáliáig és egész Írországig. Ugyanúgy ez a vita folyik Németországban is, ahol miközben védik a német munkaerőt, a spárgaszedésre továbbra is csak a lengyel vendégmunkásokat alkalmazzák, mert a német munkanélküli - nem akarom őket bántani - ezeket a munkákat nem vállalja el.

Emögött nagyon sokféle feszültség meghúzódik: az is, hogy alacsony a mezőgazdaság jövedelmezősége, és nem bír el túl nagy közterheket, nagyon nagy az árrés, a mindenféle kereskedelmi, feldolgozói szféra, az összefogás hiánya. A tészek, a szövetkezés hiánya miatt a termelők messze áron alul vagy költségen alul értékesítenek sokszor. Plusz még a szezonális munkáknak van egy természete, hogy vannak bizonyos csúcsidőszakok, általában a tavasz meg az ősz, amikor ezeket a munkákat koncentráltan kell elvégezni, vagy mondjuk, főként északon a málnánál és egyéb gyümölcsösöknél sokszor néhány nap áll rendelkezésre, ezért ezekben az időszakokban koncentráltan kell a munkaerőt felvenni.

A kilencvenes évek közepétől kezdett eltűnni ezekről a vidékekről az a munkaerő, ami korábban a nagyüzemek szétesése után kikerült ott nem az utcára vagy a térre, és ott nagyon sokáig, az első öt-hat évben, nagyjából '96-97-ig még viszonylag elegendő számú munkaerő állt rendelkezésre. De már ekkor is akadályozta a foglalkoztatást az, hogy megszűntek azok a korábban, a Kádár-korszakban ismert technikák, hogy építőtáborok, KISZ-táborok, katonák, magyarok, oroszok kimentek az idénymunkákban segíteni. Az a munkaerő pedig, ami kilökődött a nagyüzemekből, vagy megöregedett, vagy rokkantnyugdíjba ment, vagy elköltözött a város felé. Ezért ezekben az intenzív gyümölcs-zöldség és szőlőkultúrájú vidékeken valóban beállt egy olyan helyzet, amit úgy hívnak, hogy strukturális munkanélküliség.

Rendkívül megalázó helyzetek zajlottak le az elmúlt tíz évben, mindegy, hogy ki volt kormányon, hiszen a munkavédelmi felügyelőségek és az érintett hatóságok, végezve a törvény által rájuk ruházott kötelességet, felléptek az ellenőrzések során, és egyrészt a munkavállalókat is sújtotta ez a helyzet, hogy nincsen munkakönyvük, nincsenek legálisan foglalkoztatva, sőt, ha külföldi volt, akkor kitoloncolták az országból. Romániában az utóbbi években még pluszbüntetést is szabtak rájuk, tehát mondjuk, ha a magyar határőrség egy évre bevonta az útlevelüket vagy kipecsételte őket az országból, akkor a románok még erre rátettek két-három évet. Emiatt ez a munkaerő egyébként rettegett attól, hogy ebbe a bizonytalanságba jöjjön, de a szükség rákényszerítette, hogy mégis munkát vállaljon, hiszen Romániában az a pár ezer forint, amit itt napszámban kerestek, kereset szempontjából ott a többszörösét éri.

Ezek a megalázó helyzetek a munkáltatókat is sújtották, hiszen olyan magas büntetéseket szabtak ki rájuk, ami sokszor sokaknak a többévi jövedelmét is elvitte, nemhogy esetleg egy-két évit. Nyilván azokat sújtotta elsősorban, akik ténylegesen a szőlő-gyümölcs termesztéssel foglalkoztak, mert akik más úton kerestek magas jövedelmet, amit szoktak erre a térségre mondani, tehát akik mondjuk, a borhamisításból szereztek jövedelmet, azoknak nem volt szükségük szezonális munkásra, hiszen két-három ember is bekavarja azt a vacak álbort, míg egy termelőnek több tucat munkaerőt kell dolgoztatni, hogy szőlőből lehessen bort csinálni. Ezért én nagyon üdvözlöm ezt a törvényt.

Természetesen az lenne az igazi, ha minél kevesebben volnának alkalmi munkavállalásban, de a törvény éppen arról szól, hogy terelgeti az embereket az alkalmi munkavállalás, a törvényes munkavállalás felé, és valószínűleg további cél, hogy ezeknek egy része utána állandó foglalkoztatottá is tudjon válni. Ezért tehát nem arról van szó, hogy újabb terheket rónak ki azokra a gazdálkodókra és munkavállalókra, hanem arról van szó, hogy ahol eddig egyáltalán semmilyen törvényi szabályozás nem volt, vagy olyan bürokratikusak voltak az engedélyezési eljárások, hogy inkább nem csinálták meg, ott van egyfajta ösztönzés, a közterhek egy része leírható a költségből vagy az adóból. Ezért én azt feltételezem, hogy sokkal többen be fognak menni ebbe a szisztémába, mint most gondoljuk, mert az az idegjáték, ami folyik nyaranta, tavaszonként, ősszel a határban, a büntetés óriási mértéke meg a hatósági ellenőrzéssel együtt járó kemény fellépések bizony inkább sokakat arra ösztönöznek, hogy ha valóban meg tudja oldani, hogy egyszerűsített eljárással ezt a kék könyvet kiválthatja, akkor inkább ezt fogja választani, és vállalja az idegjáték helyett és a büntetés fenyegetése helyett ezt a törvényes utat, ami ráadásul még kedvezményekkel is járhat.

(19.40)

Nagyon fontos egyébként, hogy az eljárás is hozzá legyen igazítva, az, hogy aki a 60 nap esetében hosszabban akar foglalkoztatni, az induljon el a másik úton, amit persze szintén meg kell könnyíteni, a hozzárendelt eljárási szabályokat is hozzá kell igazítani.

Nagyon büszke voltam tavaly, amikor a Külügyminisztérium hozott egy együttes rendeletet, amely arról szólt, hogy a külföldi munkavállaló vízumkiadása lement öt napra, csak éppen az volt a probléma, hogy ezt az öt napot onnan számították, hogy bement a konzulátusra, bejelentkezett, elküldték Magyarországra, nemzetbiztonsági és minden szempontból megvizsgálták, hogy esetleg szekus ügynök-e vagy más. Eltelt 50-60 nap, az öt napot onnan kellett számítani, amikor visszaért a papír a konzulátusra. Tehát ezen is mindenféleképpen változtatni kell, hiszen ezalatt régen leérik a szőlő, amíg valaki ezen a kínlódáson végigmegy.

Azt gondolom, minél egyszerűbb az eljárás, minél több kedvezményt kapnak az érintettek, annál valószínűbb, hogy elmennek a szürke- és a fehérmunka irányába, majd amikor már ebben a keretben benne vannak, könnyen lehet, hogy állandó munkaviszonyt is létesítenek. Egyrészt van a nemzeti érdek, a gazdasági szükséglet, a termelők érdeke, és azt gondolom, a gazdák érdeke az ország érdeke is. Más oldalról pedig az is érdeke az országnak, hogy 20-30 év múlva ne legyen Magyarországon tömegével sok tízezer olyan ember, akinek semmiféle társadalombiztosítása, nyugellátása nincs, és úgy gondolom, hasonlóképpen ez az érdeke Romániának és Ukrajnának is, hogy náluk az új nemzedék ne biztosítás nélkül élje meg az öregkort.

Én ezt az egész ügyet mindenféleképpen támogatni javasolom, természetesen hozzátéve azt, hogy önmagában a mezőgazdaságot, az agrártermelés jövedelmezőségét is erősíteni kell, mert hiába adunk bármilyen kedvezményt (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.) a gazdáknak, ha maga a termelés csak veszteséget termel. Tehát a két folyamatnak együtt kell haladnia.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu