DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosítását tartalmazó törvényjavaslat fő célja - kapcsolódva a kormány száz lépés programjához - a korszerűsítés, az egyszerűsítés, illetőleg a legális foglalkoztatás bővítése, valamint ezzel együtt a gazdaság kifehérítése.
(9.40)
A módosítások egy része középtávú célkitűzéseket hivatott megvalósítani, azaz hosszabb távú felkészülést igényel, viszont az Európába integrálódó magyar adóigazgatásunknak is kell rendelkeznie olyan technikákkal, olyan jogintézményekkel, amelyek egy modern gazdaságban és társadalomban már nem nélkülözhetők.
A törvényjavaslat természetesen nemcsak rövid távon kíván változást elérni, hanem előremutató középtávú jog-, illetve intézményi fejlődés irányába is javaslatot tesz. A változtatások egy része egyszerűsíti, illetőleg könnyíti az adózók adminisztrációs terheit, más javaslatok - mint például a kifizetőnek és a munkáltatónak előírt havi bevallási kötelezettség - viszont adminisztrációs többletet jelentenek, ez igaz, ugyanakkor az ebből származó előnyök ellensúlyozzák a tehernövekedést.
A rendelkezések fokozatos hatályba léptetése, illetőleg a törvényjavaslat nyár közepén történő elfogadása elégséges felkészülési időt nyújt az adózók, az adóhatóság számára.
Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat olyan rendelkezéseket fogalmaz meg, amelyek az adó- és járulékigazgatási terület egészét érintve megteremtik a lehetőségét egy igazságosabb közteherviselés és igazságosabb elosztás megvalósításának. A módosítások egyik legfontosabb eleme a társadalombiztosítás jogszerű igénybevételének ellenőrizhetőségét elősegítő, jelenleg még hiányzó szabályok bevezetése. A törvényjavaslat évek óta megoldásra váró kérdésekre ad választ az egyéni adó- és járulékkötelezettségeket követő nyilvántartás megvalósításával.
Az adózás rendjéről szóló törvény és ezzel összefüggésben a társadalombiztosításról szóló jogszabályok módosítása megteremti az egyéni adó- és járulék-nyilvántartás kialakításához szükséges szabályozási feltételeket. Ennek keretében a munkáltató és a kifizető - ideértve az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély munkáltatót is - a rájuk vonatkozó bevallási gyakoriságtól függetlenül, havonként a tárgyhót követő hó 12-éig elektronikus úton vagy gépi adathordozón az állami adóhatósághoz bevallást tesz az adó- és társadalombiztosítási kötelezettségeket eredményező magánszemélyeknek teljesített kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő valamennyi adóról, járulékról és a törvényben meghatározott adatokról. Valamint a bevallás adatai alapján az állami adóhatóság adatot szolgáltat a nyugdíj-biztosítási ellátások megállapításához az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság, a magánnyugdíj-pénztári tagokról a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, illetőleg az egészségbiztosítási ellátások utólagos ellenőrzésére az Országos Egészségbiztosítási Pénztár részére. Ezzel egyrészt megszűnik a kifizetők, munkáltatók, valamint egyéni vállalkozók nyugdíj-biztosítási igazgatási szervekhez közvetlenül teljesített adatszolgáltatási kötelezettsége, illetőleg az adóévet követő január 31-éig az állami adóhatóságtól teljesítendő éves adatszolgáltatási kötelezettsége. Ennek köszönhetően az állami adóhatóság és a társadalombiztosítási igazgatási szervek adatbázisai teljes körűvé válnak. A kötelezettségek így kevésbé lesznek kikerülhetők, az ellátások igénybevételének jogszerűsége pedig ellenőrizhetővé válik.
A javaslat másik fontos eleme a befizetési kötelezettségek összevonása, melynek alapján a korábbi adónkénti fizetés helyett három összevont, kötelezettségcsoportok szerinti megnyitott és vezetett számlára kell az állami adóhatósághoz teljesítendő adó- és járulékkötelezettségeket befizetni. Ezzel összefüggésben az egyes befizetésekhez a jövőben bevallási kötelezettség is társul a befizetés jogcímének azonosíthatósága és könyvelhetősége érdekében.
Új elszámolási rend valósul meg az egyes kötelezettségcsoportokon belül, illetőleg a kötelezettségcsoportok között. Ez azt jelenti, hogy az adózó által egy adott kötelezettségcsoportra teljesített befizetést először a korábbi esedékességű kötelezettségekre kell elszámolni. Ha a befizetés a fennálló, illetőleg a bevallott kötelezettségek mindegyikére nem nyújt fedezetet, akkor a befizetett összeget a kötelezettségek egymáshoz viszonyított arányában kell szétosztani az egyes adónemek között.
A befizetésekhez társuló bevallási kötelezettséggel összefüggésben bővül az elektronikus adóigazgatás. A bevallások benyújtása általánosan elektronikus úton történik, illetőleg gépi adathordozón. Papíralapon csak meghatározott esetben lesz majd lehetséges ezt megtenni.
A feketegazdaság visszaszorítása mint kiemelt célkitűzés megvalósítása érdekében a módosítás számos, a feketegazdaság visszaszorítását elősegítő rendelkezést is tartalmaz. Így az adóhatóság szakmánként, tevékenységenként átlagos elvárható jövedelmezőségi mutatókat határoz meg, ami az ellenőrzés, a kiválasztás egyik szempontja is lesz; az ezen mutatószámoktól jelentősen eltérő vállalkozások fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak.
Bővül az ellenőrzés során alkalmazható bizonyítási módszer, a becslés feltételeinek köre. Ha az adózó iratai, nyilatkozatai és az adott tevékenységre vonatkozóan szakértők által kidolgozott egyes mutatók között lényeges eltérés van, az adóhatóság az adózó kötelezettségeinek alapját becslés útján állapíthatja majd meg.
Az építőiparban kiemelkedő mértékű feketemunka visszaszorítása érdekében az építésügyi hatóságok az állami adóhatósághoz adatot szolgáltatnak a bizonyos méretet meghaladó építkezések megkezdéséről, az építtetőkről, a kivitelezőkről.
Ezen túlmenően szigorodnak a mulasztásibírság-szabályok az üzletbezárás elrendelésének megszegését, a foglalkoztatottak bejelentésének elmulasztását, illetőleg a magánszemélynek teljesített adó- és járulékköteles kifizetésekről a foglalkoztató számára előírt bevallási kötelezettség teljesítését érintően. Ez utóbbihoz azonban a kormány javaslata szerint egy átmeneti, féléves, úgymond, türelmi idő kapcsolódik, tekintettel az új jogintézmény szokatlanságára.
Az adózással összefüggő terhek további csökkentése érdekében az adóadminisztráció egyszerűsítésére is sor kerül. Ennek keretében a magánszemélyek jövedelemadó-bevallási rendszerét érintően 2007-től megszűnik a munkáltatói adómegállapítás intézménye, amelynek helyét teljes egészében a már működő adóhatósági adómegállapítás veszi át, vagyis ez nem ró többletterhet a foglalkoztatottakra. Ugyanakkor a kellő felkészülési idő érdekében 2005-ről még 2006-ban lehetőség van a munkáltatói adómegállapítás igénybevételére.
A törvényjavaslat 2007-től kezdődően sok európai országban már bevált új jogintézményt is meghonosít: a feltételes adómegállapításhoz hasonlóan a szokásos piaci ár megállapítására irányuló eljárást. Ennek során a Pénzügyminisztérium kérelemre az adóhatóság valóságvizsgálata alapján határozatban állapítja meg az egymással kapcsolt vállalkozási viszonyban álló társaságok által jövőbeni jogügyleteikben érvényesíthető szokásos piaciár-meghatározásokra alkalmazandó módszert, a megállapítás alapjául szolgáló tényeket és körülményeket, valamint, ha meghatározható, a szokásos piaci árat.
2005. november 1-jén hatályba lép a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény. Tekintettel arra, hogy ez az adózás rendjéről szóló törvény háttérjogszabályának minősül, szükségessé teszi a két jogszabály közötti összhang megteremtését. Ennek keretében a javaslat az egyértelmű jogalkalmazás érdekében meghatározza a közigazgatási eljárási törvény azon rendelkezéseit, amelyek az adóigazgatási eljárásban nem alkalmazhatók.
Az adózás rendjéről szóló törvény átveszi és alkalmazza a közigazgatási eljárási törvény hatósági döntésekkel kapcsolatos fogalomhasználatát. Így az adóhatóság a döntés súlyától, az elbírált kérdés fontosságától függően az ügy érdemében határozatot, az eljárás során eldöntendő egyéb kérdésekben pedig végzést hoz.
A döntési formák kétféle típusának létrehozásával összefüggésben átalakul az adózás rendjéről szóló törvény jogorvoslati rendszere is. Az ügy érdemében hozott közigazgatási határozat esetében általános lesz a jogorvoslat lehetősége, míg a jellemzően eljárási kérdéseket elbíráló közigazgatási végzés esetében csak törvényben meghatározott esetekben lesz lehetőség az önálló jogorvoslatra.
(9.50)
Végül a gyakorlat igényeire reagálva a törvényjavaslat számos pontosítást, kiegészítést fogalmaz meg, amelyek mind az adózók, mind az adóhatóság számára világosabb helyzetet teremtenek, illetőleg a jogok gyakorlását és a kötelezettségek teljesítését könnyítik meg. Ennek megfelelően kiegészülnek a végrehajtási szabályok, egyszerűbbé és gyorsabbá válik az ingatlan-végrehajtás, tekintettel arra, hogy a végrehajtási jog és a jelzálog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez - egyezően a bírósági végrehajtásról szóló törvény rendelkezéseivel - nem lesz szükség az adóhatóság külön határozatára. Ha a végrehajtás során az adóhatóság és az adóhatóság megbízásából eljáró önálló bírósági végrehajtót megillető külön rendeletben meghatározott díj mértékét az adós, a behajtást kérő, illetőleg kivételes esetben maga az adóhatóság vitatja, kifogást terjeszthet elő. A jogvita eldöntésére ez esetben mindezen személyektől független szerv, a végrehajtó székhelye szerint illetékes helyi bíróság jogosult.
Az adók módjára behajtandó köztartozást végrehajtásra átadó szerv a jövőben a törvény alapján lesz köteles a végrehajtási költségminimum megelőlegezésére. Ha az adóhatóság az ingó-, illetőleg ingatlan-végrehajtás során a végrehajtás költségeit az adózótól nem tudta beszedni, a megkereső szerv által megelőlegezett költségminimumot a felmerült költségekre számolja el, ellenkező esetben azt a megkereső szervnek visszautalja.
Emellett a javaslat létrehozza a minősített adózó fogalmát. Ennek alapján a meghatározott feltételeknek megfelelő adózó kérelmére bekerülhet az adóhatóság által vezetett és közzétett nyilvántartásba. Minősített adózó csak az a vállalkozási tevékenységet folytató személy lehet, aki legalább három éve működik, és a kérelem benyújtását megelőző öt éven belül az adóhatóság nem állapított meg a terhére adóhiányt, nem indított ellene végrehajtási eljárást, illetőleg fizetési könnyítés, adómérséklés iránti kérelmet nem terjesztett elő. Az e kritériumoknak megfelelő minősített adózók vélhetően az üzleti életben is megbízható partnerek, tehát a megkülönböztetésnek pozitív hatása lehet a hitelkérelmek elbírálásánál, a pályázatok elnyerésénél, illetőleg az adóhatósági ellenőrzések szempontjából a kisebb kockázatot jelentő vállalkozások körébe sorolhatók.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az adózás rendjéről szóló törvény módosítására irányuló törvényjavaslatot vitassa meg, és azt fogadja el, mint olyat, amely az adóigazgatást is, de magát az adórendszert is egyszerűsíti, korszerűsíti.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés