ÉLŐ NORBERT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lenártek képviselőhöz szeretném szavaimat intézni, ugyanis igenis költségcsökkentést jelent a kisvállalkozásoknak az átutalások számának csökkenése, ugyanis a bankoknál mindig van egy minimális átutalási díj, amit a kis összegű átutalásoknál is érvényesít, így az egyösszegű átutalásoknál nyilván ez harmadolódik, tizedelődik, attól függ, hogy mi történik. Egyrészt ez biztos, hogy költségcsökkentés.
Másrészt a vállalkozások 98 százaléka könyveltet könyvelőirodánál általában, nem saját maga végzi el, hiszen meg sem tudja tenni. Nagyon kevés olyan vállalkozást ismerünk, amely saját maga könyvel. Ebből adódóan az elektronikus bevallást ma már megcsinálják a könyvelőcégek, és gyakorlatilag semmiféle pluszpénzt ezért nem szoktak kérni általában, mert nagy a verseny ezen a piacon is.
Megosztani pedig ma is meg kell az összes bevallott adófajtát, semmi változás nem történik. Annyi történik, hogy nem kell utalni külön-külön, mert teljesen fölösleges, az APEH nyilvántartási rendszere pedig kezelni tudja ezeket a flopin, e-mailen vagy bárhogy megkapott adatokat.
Úgy gondolom, hogy az egyszerűsítés igenis a kisvállalkozásoknak kedvez, a nagyvállalkozások nyilván nem nagyon fogják érezni ennek az előnyeit, viszont a kisvállalkozók, a nagyon picik - például a cipészek - biztos, hogy érezni fogják.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés