LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Sajnálom, hogy Bőhm András képviselő úr elment, pedig szívesen vitatkoznék vele. Elöljáróban annyit, nem tartom szerencsésnek, hogy a törvény kapcsán csak annyi mondanivalója van, hogy a Fidesszel foglalkozik, ahelyett, hogy a saját kormányával szemben fogalmazna meg kritikákat.

Az általa említett, a magánszemélyek adózására vonatkozóan a munkáltatótól elvont és az adóssághoz telepített adómegállapítási lehetőség kapcsán szeretném még egyszer leszögezni, bár tudjuk, hogy Svédországban vagy más nyugati országokban, ahol több éve folyik adózás és ahol - mindannyian tudjuk, képviselőtársaim - teljesen más az adóhatóság és az adózó egymáshoz való viszonya, lehet, hogy a dolog működik, de ott se egyszerre vezették be. Mi azt hiányoljuk, hogy a kormány még csak a választás lehetőségét sem adja meg az adózónak abban a tekintetben, hogy akar-e az adóhatóság által történő adómegállapítási folyamatban részt venni, vagy továbbra is választhatja, hogy a kifizetőnél lehet ez a lehetősége. Az egész folyamatot illetően ez mindenképpen többletterhet jelent, hiszen a munkáltatónak továbbra is adatszolgáltatási kötelezettsége van, amire az APEH-nél jelenleg még nincs meg a megfelelő apparátus. Tehát semmivel nem egyszerűsödik a rendszer, és kezdetben a beindításnak egyértelműen többletköltsége lesz. Erre hívtuk fel a figyelmet.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu