MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hosszú nevű határozati javaslatnak a címe emlékeztet engem az 1500-as évek magyar könyveinek címére, amelyek Bornemissza prédikátor beszédeit tartalmazták, és valóban végig kell olvasni ahhoz, hogy az ember pontosan lássa, miről van szó.

Az M6-os autópálya továbbépítése és az M60-as autópályává fejleszthető autóút kiépítése összhangban van az Országgyűlés által elfogadott úgynevezett autópálya-törvénnyel, amely szerint 2007-ig az M6-os Szekszárd-Bóly közötti szakaszát és az M60-as Bóly-Szentlőrinc közötti szakaszát kell megépíteni. Ezeknél a szakaszoknál a PPP-konstrukciót kell alkalmazni. A kormány által alkalmazni kívánt PPP-konstrukció eredményeként az utak építésének és fenntartásának költségei transzparensen megjelennek, hosszú távon kiszámíthatóvá és láthatóvá válnak, szemben a Fidesz által korábban alkalmazott technikákkal, illetve a beruházások, majd az útkezelés állami intézményeken keresztül történő megvalósításával és annak állami költségvetésből évente történő finanszírozásával.

(17.10)

Ez persze nem azt jelenti, hogy a PPP ismertté vált költségeit egy ingyenes megoldáshoz kellene hasonlítani, mert a hagyományos állami beruházási módszer sem ingyenes. Ahhoz, hogy a két alternatívát össze lehessen hasonlítani, a PPP-szerződés időtartamára és feltételrendszerére vetítve számba kellene venni legalább az alábbi költségelemeket a hagyományos állami beruházási módszer esetén: a beruházást végző állami cég általános fenntartási költségeit az építés idején és részben a garanciális időszak alatt.

Másodszor: a kivitelezés költségét. Harmadszor: a kivitelezés során előforduló váratlan események, például a tervezői hibák, a terveken nem szereplő közművek s a többi miatti leállások, pótmunkák és késedelmek költségeit. Negyedszer: a kivitelezés esetleges hibáinak garanciális időn kívüli kijavításának költségeit. Ötödször: az útkezelést végző állami cég általános fenntartási költségeit. Hatodszor: az útkezelést végző állami cég adott útra vonatkozó üzemeltetési költségeit. Hetedszer: az útkezelést végző állami cég adott útra vonatkozó felújítási-karbantartási költségeit. Nyolcadszor: a felújítási-karbantartási munkák esetén előforduló kivitelezési kockázatok bekövetkeztének költségeit. Kilencedszer: a beruházási és üzemeltetési költségek finanszírozására a magyar állam által felvett hitel vagy kibocsátott értékpapír kamatának költségeit és a törlesztéseket. Tizedszer: az állami hitelfelvétel és -törlesztés, illetve figyelemmel kísérésének közvetlen és közvetett költségeit s a többi.

Tehát az állami hitelt hagyományos állami beruházás esetén is évekig kell törleszteni, az utat üzemeltetni és karbantartani kell, tehát ez szintén hosszú távú kötelezettségvállalást jelent. A hosszú távú kötelezettségvállalásról tehát nem akkor dönt a kormány, illetve az M6-os esetén az Országgyűlés, amikor választ a hagyományos állami beruházási módszer és a PPP között, hanem a beruházás megvalósításának eldöntésekor. A PPP-konstrukció választásával viszont a beruházás olyan módon kerül megvalósításra, hogy a magánszféra know-how-ja, menedzsmenttapasztalata, kockázatkezelési ismeretei saját felelősségére kihasználhatóak.

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a PPP-konstrukció igénybevételekor az válik lehetővé, hogy a gazdasági fejlődést hosszú távon elősegítő beruházás a költségvetés pillanatnyi helyzetétől függetlenül megvalósuljon, és a költségvetés terhei a koncesszió időszakára szétterítődjenek. Ezen hosszabb időszak alatt az általános gazdasági fejlődés és a folyamatos útdíjbevétel révén a fizetési kötelezettség üteméhez jobban igazodva teremtődnek meg a költségvetésben a beruházás forrásai.

Az Országgyűlés a mostani döntésével - az államháztartásról, a koncesszióról, illetve a közbeszerzésről szóló törvényekkel összhangban - ahhoz ad felhatalmazást, hogy az országgyűlési határozati javaslat címében megjelölt két gyorsforgalmi útszakasz tekintetében megkezdhető legyen a közbeszerzési eljárás. Fokozatosan kiépülhet egy kereskedelmi-idegenforgalmi szempontból igen jelentős észak-déli nemzetközi gyorsforgalmi összeköttetés, amely közvetlen előrejutást biztosít egészen az Adriáig.

A 2007 után építendő útszakaszok tekintetében vizsgáljuk az EU kohéziós alapja bevonásának lehetőségeit. A kohéziós alap a projektek költségének 80 százalékát vissza nem térítendő támogatás formájában finanszírozza. Viszont díjas autópályák esetében, amelyek megtérülést is biztosítanak, az EU-támogatás aránya az eddigi tapasztalatok alapján 55 százalék körüli értékre csökken. Amennyiben az Európai Bizottság a 2007-től kezdődő költségvetés terhére befogadja a projektet, a beruházás finanszírozásához vissza nem térítendő támogatást lehet igénybe venni, amely jelentősen mérsékelheti az állam kiadásait.

Ha a beterjesztett határozati javaslatban szereplő, koncessziós formában megvalósuló két gyorsforgalmi útszakaszra igényelnénk kohéziósalap-támogatást, akkor az egyébként elérhető maximum 85 százalékos támogatási arány 30 százalékra történő csökkenésével kellene számolnunk. Az EU eddigi gyakorlata egyébként azt mutatja, hogy a PPP-konstrukció és az EU-támogatás együttes alkalmazásával lebonyolított projektek esetében a kétféle finanszírozási konstrukcióval járó, egymástól igen eltérő lebonyolítási rendszer összeegyeztetése nem volt sikeres. Ezért az Európai Bizottság a két finanszírozási konstrukció egyidejű alkalmazásával kapcsolatos egyeztetési munkát indított el, amely még nem zárult le. Ezért jelenleg nem javasolja a kormány a PPP- és kohéziósalap-támogatás egyidejű alkalmazását.

Ugyanakkor azáltal, hogy szakaszokra bontva, különböző típusú finanszírozási és beruházási eljárást alkalmazunk, optimálisan ki lehet használni a rendelkezésre álló erőforrásokat, tapasztalatokat. Sokan idegenkednek attól, hogy hosszú időre lekössük az állam erőforrásait, kétségtelen azonban, hogy az autópályák elkészítése elsősorban saját érdekünk, hiszen jól tudott, hogy az autópályák megépülte után jelentős gazdasági fejlődés következik be. Másrészt pedig EU-tagságunkból adódó kötelezettségünk az, hogy az átmenő folyosókat biztosítsuk. Ez minden szempontból hasznos a mi számunkra.

A határozati javaslat, bár a határozati rész nagyon rövid, egy igen alapos és részletes indoklást tartalmaz, amelyet mérnökemberként szeretnék tisztelettel megdicsérni, mert rendkívül alaposan, pontosan, és mégse szószátyár módon, a legfontosabb kérdésekre választ adott. Nyilvánvalóan vannak itt még kérdések, amelyek a gyakorlatban fognak eldőlni, így például a rendelkezésre állási díj pontos meghatározásának a kérdése, hiszen a leírás szerint a kockázatok megosztása nagyon tisztességesen megtörténik. A koncesszor által ténylegesen és a gyakorlatban nem viselhető kockázatokat az állam vállalja magára.

Bízva abban, hogy az autópályák gyors megépítése az ország gazdaságának és idegenforgalmának fellendüléséhez fog vezetni, továbbá ezzel teljesítjük európai kötelezettségünket is, a határozati javaslatot a magam és az SZDSZ nevében valamennyi képviselőtársamnak elfogadásra javaslom.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu