DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden egy-két témát szeretnék megemlíteni Dorkota és Sisák képviselőtársaim hozzászólására reagálandó. Bár Dorkota képviselő úr aggályait megítélésem szerint Jüttner képviselő úr meggyőzően feloldotta, hiszen megmondta, hogy az, amit kifogásol, nincs benne a törvényben, amit a továbbiakban kifogásolt, az pedig nem úgy van benne a törvényben. Ha most nem katasztrófavédelemről lenne szó mint komoly dologról, akkor még viccelhetnék is ennek kapcsán.

Ami pedig Sisák képviselő úr felszólalását illeti, itt csak két témát szeretnék érinteni. Az egyik ez a katasztrófavédelmi alap. Volt szerencsém képviselő úrnak tegnap is megemlíteni, hogy egy ilyen intézménynek a létrehozása egy normális államban nem úgy történik, hogy most beleírom a törvénybe, hogy van katasztrófavédelmi alap, hanem megpróbálom ennek az egésznek a rendszerét kialakítani.

A másik megjegyzésem, hogy ön szemrehányásokat tesz, hogy a fejlesztés a biztosítók pénzéből és úgymond nem kormánypénzből megy. Szeretném az ön figyelmébe ajánlani, amit már sokszor elmondtunk, hogy a kormánynak nincsen pénze. Természetesen lehet arról vitatkozni, hogy az adófizetők pénzéből mennyit fordítsunk katasztrófavédelemre, de azt tudnunk kell, hogy ez az adófizetők pénze, és ez nem egyszerűen elhatározás kérdése.

(11.00)

Kifogásolta, hogy a törvénynek nagyon nagy része módosul. Szeretném felhívni a tisztelt képviselő úr figyelmét, hogy amiben a katasztrófavédelmi törvény módosul, az tulajdonképpen az Európai Unió irányelvének szó szerinti átvétele (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ami pedig kötelező számunkra. Ezt ne tessék elfelejteni!

Elnézést, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu