JÜTTNER CSABA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az SZDSZ-frakció nevében szeretnék hozzászólni. Egy kicsit értetlenül állok most, az előbbi felszólalás után, mert érintett vagyok mint polgármester, érintett vagyok mint rendészeti bizottsági tag, és érintett vagyok mint állampolgár is, mint aki sok vagy több katasztrófahelyzetet átélt, és tapasztalta azokat a katasztrófahelyzetben történő mozgásokat, magatartásokat és hiányosságokat, amelyek alapján az a véleményem, hogy szükségszerű az idevonatkozó törvények módosítása.

Azért állok kicsit értetlenül, mert az SZDSZ részt vett valamennyi megtartott négypárti egyeztetésen, és abban a hitben, illetve azzal a szándékkal vettünk részt, hogy próbáljuk segíteni ennek a törvénynek az olyan módon történő elfogadását, amihez meg lehet szerezni, illetve megkapja támogatásban a kétharmados többséget. Most számomra úgy tűnik, hogy a négypárti egyeztetéseken elhangzottakkal ellentétes irányt vesz a mostani törvény tárgyalása és majdani elfogadása.

Ettől függetlenül szeretném azt elmondani, hogy az SZDSZ a törvényjavaslat lényegi elemeivel egyetért. Egyetértünk azzal, hogy azt a Magyarország által tett vállalást, hogy a Seveso II. irányelvekhez csatlakozunk, és ennek a törvényi alátámasztását, illetve törvényi részét is elfogadja a parlament, ezt az SZDSZ részéről csak támogatni tudjuk.

Elfogadjuk azt, hogy kérdéseket lehet föltenni, illetve kételyek támaszthatóak a törvénycsomag egyéb változtatásaival kapcsolatosan. Mi ugyanakkor közel nem ítéljük olyan súlyosnak és olyan nagy kiterjedésűnek e törvénymódosítási csomagot, mint ahogy azt az imént hallottam. Mi azt mondjuk, hogy tartalmi elemeiben kisebb pontosítások vannak. Voltak korábban, a tervezetben olyan részek, amelyeket mi sem támogattunk, örömmel üdvözöljük, hogy ezt a most beterjesztett törvényjavaslatban már nem találhatjuk.

Nem tudunk egyetérteni azzal, hogy ez alapjaiban változtatná meg, mondjuk, a korábban elfogadott katasztrófavédelmi, polgári védelmi törvényt és egyéb törvényeket. Mi azt gondoljuk, hogy a Seveso II. irányelvek támogatása mindenki számára elfogadható, de elfogadható a törvénycsomag további módosítása is, természetesen ehhez még lehet képviselői módosításokat benyújtani.

A részletes tartalommal kapcsolatosan: a fogalmi meghatározásokra szükség van, ez nem vitatható. A precizitásra, pontosításra a törvényjavaslat kellőképpen tesz megoldási ajánlatot, ebben, azt hiszem, hogy nem lehet a képviselőknek különböző véleménye.

A katasztrófavédelmi törvénnyel kapcsolatosan néhány olyan észrevételt szeretnék tenni, ami a gyakorlatban megélt katasztrófahelyzetekből általam levont tapasztalat.

Az, hogy a döntési hatáskörök a katasztrófahelyzetben pontosításra kerülnek, szükséges és feltétlenül fontos. Több olyan káresemény vagy több olyan katasztrófahelyzet volt már Magyarországon, ahol ez igazolódott vissza, hogy nem minden döntési kompetencia tiszta és világos, ebből adódóan a katasztrófahelyzet kezelése sem volt a leghatékonyabb, főleg a katasztrófa kezdeti időszakában, mert az egy más, hogy mondjam, felfokozottabb idegállapotban bekövetkező helyzet, és ott a döntési kompetenciák pontos helyretétele feltétlenül szükséges. Tehát ezért azt mondjuk, hogy ezt a részét a törvénytervezetnek lehet támogatni.

Az előttem felszólalt vezérszónok, Dorkota úr a mondandójában kihangsúlyozta, hogy a polgármesterek nem jól fogadják azt a fajta kötelezettséget, hogy bizonyos, katasztrófavédelemmel kapcsolatos képzésen essenek át. Én pedig mint gyakorló polgármester, a Tisza mentén több katasztrófahelyzetet irányítóként is megélt polgármester azt mondom, hogy erre pedig szükség van. Ez nem egy olyan kötelezettség, amit a polgármestereknek úgy kell tekinteni, hogy csak azért van, hogy az ő idejüket feleslegesen kössék le, hanem ennek praktikusan gyakorlati haszna és értelme van.

(10.40)

Ha egy polgármester nem készül fel, és nem tudja a szükséges döntéseket meghozni, nagyon-nagyon súlyos helyzetet tud kialakítani a saját településén, emberi életeket veszélyeztethet; és ezt nem túlzom el, ez a valóságban is bármikor megtörténhet. Ezért nem kell a polgármestereknek ettől elzárkózni, és a többség szerintem nem is fog elzárkózni, mert nyilván mindenki végiggondolja, hogy a döntési kompetencia nemcsak a döntés meghozatalát jelenti, hanem annak felelősségét is. Magyarországon a különböző katasztrófahelyzetek után még soha senki nem vizsgálta meg a folyamatban hozott döntések felelősségét, még akkor sem, ha esetleg voltak rossz döntések. Azt gondolom, erre is sor kerülhet. Az a polgármester, aki megfelelő képzésen vesz részt, megfelelő döntéseket tud majd hozni, és nem kell aggódnia azért, hogy a rossz döntése miatt esetleg felelősségre vonásra is sor kerül. A törvénynek ezt a részét tehát tudjuk támogatni.

Az önkormányzatiságot mennyire sérti a jelenlegi tervezet? Szeretném jelezni, hogy sokkal kevésbé, mint a korábbi. A korábbi tervezetekkel nekünk is volt problémánk, például az, hogy az önkormányzati tűzoltóságok vezetőinek kinevezési jogköre kinél van, és mennyire kerül el az önkormányzatoktól, az SZDSZ számára is elfogadhatatlan volt. Örömmel tapasztaltuk, hogy ez kikerült a törvénytervezetből, tehát ez már nincs benne.

A finanszírozási kérdésekben természetesen mi is azt támogatjuk, hogy a törvénytervezet további önkormányzati terheket lehetőleg ne jelentsen, mert az önkormányzatok nem képesek további terhek vállalására. Mi nem értelmeztünk olyan részt, mint amit az előző felszólalótól hallottunk. Nem érzékeltünk olyan részt, ami további költséget jelentene az önkormányzatok számára. Lehet, hogy nem ugyanaz a tervezetünk van, vagy pedig másképpen értelmezzük.

Abban nyilván lehet észrevételeket tenni, hogy mindenre kiterjedő-e ez az átfogó - illetve inkább komplexnek nevezném -, komplex törvénymódosítási csomag. Nem mindenre terjed ki, ezért nem is lesz tökéletes az a törvényi, jogszabályi háttér, aminek a katasztrófavédelmet kell megtámogatnia, illetve a katasztrófavédelem helyzetét kell rendeznie. De azt gondolom, hogy ez a törvénycsomag a módosításokkal együtt elfogadható. Tisztelt jelenlévők, abból kiindulva, hogy a katasztrófahelyzet nem pártügy - hála az égnek, hogy nem pártügy -, ez egy mindenkor bekövetkezhető és komoly felelősséget követelő helyzet, amiben nem lehet pártpolitikai alapon törvényi szabályozást hozni, csak szakmai alapon lehet, az a közös felelősségünk, hogy a mindenkori törvényi szabályozás valóban a lakosság biztonságát szolgálja, lehetőleg megelőzéssel - mert inkább a katasztrófahelyzetek megelőzésén lenne a hangsúly -, de ha mégis bekövetkezik, akkor a katasztrófa megfelelő kezelésével.

Az SZDSZ-frakció összességében támogatni fogja a törvényjavaslat elfogadását. Ha módosító javaslataink lesznek, azokat természetesen meg fogjuk tenni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu