JÜTTNER CSABA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tóth István képviselőtársamnak megköszönöm, hogy megtudtam tőle, hogy ez az általános vita; én idáig is tudtam. Amire szerettem volna hívni a figyelmet - most már többször találkozott vitapartnereknek mondanám -, az az, hogy a világosabb beszéd az, ami érdemivé teszi a vitát.
Ha vannak - és ezt a négypárti egyeztetések valamennyién így gondoltuk - olyan pontok a törvénymódosításban, amelyek közelíthetők és elfogadhatók, ezt tegyük meg. Azt sajnálom - és ennek többször is hangot adtam, most is -, hogy igazából a négypárti egyeztetések nem érdemi egyeztetések voltak. Voltak ilyen általánosan elfogadott részei ennek a törvényjavaslatnak. Egy időben azt gondoltam, hogy ebben konszenzust lehet teremteni; most, az általános vita kapcsán kiderül, hogy más a véleményünk.
Azt javasoltam csak - és gondolom, hogy azért ebben a teremben ez nem szokatlan -, hogy próbáljunk meg érdemi vitában közelíteni álláspontokat, még akár úgy is, hogy konkrét pontokat érintve beszélünk róluk.
Ékes képviselőtársamnak pedig azt szeretném mondani, hogy nincs baj és nincs vész a védekezésekben, a katasztrófahelyzetek kezelésében, mert ugyan vannak ilyen jellegű következményei például a honvédség létszámát illetően, hogy most kevesebb talán a vezényelhető katona, ugyanakkor a jelenlegi jogszabályok - a polgárvédelemről szóló és egyéb jogszabályok - lehetővé teszik a települések számára megfelelően szabályozott keretek között a lakosság igénybevételét. Tehát azt hiszem, a magyar lakosság elég aktív, sőt nagyon aktív (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a katasztrófahelyzetekben, és ez biztonságot jelent.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés