SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem szót kétperces hozzászólásra, mert itt aztán most teljesen eltávolodtunk a Házszabály szerinti általános vitától, azt gondolom, ehhez nem túlságosan sok köze van ennek.

Én azt gondolom, hogy Jüttner Csaba képviselőtársamnak mindenképpen tudnia kell, hogy ha általános vitáról beszélünk, akkor az általános vitát nem keverjük össze a részletes vitával, de ha ezt kéri egyébként, akkor úgy láthatjuk, hogy ez megtörténik. Ez az egyik, amit el szeretnék mondani.

A második: az 1999. évi LXXIV. törvény, a katasztrófák elleni védekezésről szóló törvény valóban 2000. január 1-jén lépett hatályba.

Szeretnék némi zavart eloszlatni, na nem azért, mert át szeretném venni az államtitkár úr szerepét, de azért az nem úgy megy, hogy az 1 százalékot 2 százalékra módosítjuk. Azt gondolom, azok a képviselőtársaim, akik egyébként a biztosítóktól befizetendő 1 százalék kicsikarását - a szó jó értelmében véve - végigcsinálták, miközben egyébként az Alkotmánybíróság első alkalommal megsemmisítette a törvényt, erre csakis igennel tudnának válaszolni. Tehát úgy gondolom, arra nemigen lesz lehetőség, hogy a biztosítóktól még egy százalékot kiszedjünk a tűzvédelmi fejlesztésekre.

Egyébiránt pedig a felújítás nem egy általános felújítás a törvény 40. §-ában, hanem a szakképzéshez szükséges technikai eszközök beszerzését, felújítását jelenti. Az már egy másik kérdés, hogy valóban egyébként az 1 százalék felhasználásának a lehetősége a szakképzés lehetőségeivel bővülne; ez azért nem biztos, hogy olyan rossz.

De térjünk vissza az eredeti tárgyhoz! Katasztrófavédelmi alap. Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon az elmúlt időszakban különösen az időjárás viszontagságai mutatták, hogy igenis szükség lenne egy katasztrófavédelmi alapra. Akik megtapasztalták 1999-ben, 2000-ben, 2001-ben meg 2005-ben - szerencsétlenségünkre Pásztón és Pásztó környékén, Mátrakeresztesen 1999-ben, 2001-ben meg 2005-ben folyamatosan, egyre nagyobb természeti csapásokkal kellett szembenézni; vigyázok, nehogy katasztrófát mondjak, mert azt mondják, hogy helytelenül említem ezt a dolgot -, egészen bizonyosak lehetnek abban, de a Hernád mentén, a Tisza mentén lakók meg a Mádon lakók is, hogy katasztrófavédelmi alapra márpedig szükség van. Pontosan azért, mert az állampolgárok adóforintjaival igenis nagyon komolyan és nagyon hatékonyan kell bánni. Ha van katasztrófavédelmi alap - amely nem biztos egyébként, hogy a katasztrófa beálltát követően kerül felhasználására -, akkor úgy gondolom, hogy a leghatékonyabban gazdálkodunk az állampolgárok adóforintjaival, mert ha a megelőzésre fordítunk egy meghatározott nagyságrendű összeget, akkor a katasztrófa esetleg nem következik be.

Egyetlen személyes példát engedjenek meg! Most végre eljutottunk oda április 18-át követően, hogy a tegnapi napon, június 14-én megérkezett a vis maior-károk enyhítésére egy meghatározott nagyságrendű összeg Mátrakeresztesre, 135 millió forint, az általunk igényelt 477-ből és a kormány által odaítélt 270-ből. Megérkezett 90 millió forint a magántulajdonú ingatlanokban keletkezett károk helyreállítására. Hála istennek, végre elkezdhetünk igazából dolgozni. De tessék mondani, nem úgy járunk, mint Kőmíves Kelemen Déva váránál?! Felépítünk annyit ebből az összegből, amennyire ez elégséges, és egyébként a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács által is elismert 180 millió forintos védművek építéséhez szükséges összegek a láthatáron sincsenek. Ha nem épülnek záportározók, ha nem épülnek védművek, kőfogók, akkor semmit nem végeztünk, mert jön egy újabb esőzés, és ugyanaz bekövetkezik Mádon, ugyanaz bekövetkezik Mátrakeresztesen.

Én a címzett támogatási törvény vitájában szomorúan tapasztaltam - és a sors fura fintora -, hogy Mádnak a belterületi vízrendezésre vonatkozó címzett támogatási igénye elutasításra van javasolva. Az élet bizonyított: talán másképpen kellett volna csinálni. Na nem mintha egyébként bármelyik település, amelyik ott bent szerepel a címzett támogatási törvényben, nem lenne jogosult, és nem lenne indokolt egyébként a bel- és külterületi vízrendezési probléma. Ezért jó lenne erre odafigyelni, kérem tisztelettel!

Ha a jogszabályban, a törvényben most azt mondjuk, hogy katasztrófavédelmi alapra márpedig szükség van, akkor a kormány nyilván kötelezett arra, hogy a költségvetési törvényben ennek a katasztrófavédelmi alapnak a feltöltéséről gondoskodjon. Megvannak-e most, jelen pillanatban is ennek a körvonalai? Természetesen. Én megkockáztatom, és biztosan lesznek olyan önkormányzatok meg megyei területfejlesztési tanácsok, amelyek ezzel nem értenek egyet, hogy igenis, a pénzeket össze kellene söpörni. Van az úgynevezett vis maior-támogatás, amit leosztunk megyékre. Aztán, ha nincsen természeti katasztrófa - árvíz, egyéb dolog -, akkor azért vis maior-károk bekövetkeznek itt-ott-amott, az elmaradt felújításokat ebből szépen lerendezgetjük. Azt gondolom, ez nem ebből kezelendő probléma. Igenis, a területfejlesztési tanácsok szintjén meglévő vis maior-keretet, a költségvetésben meglévő vis maior-tartalékot meg azt a forrást, amit lehet modellezni - mert itt van 2005, láthatja a kormányzat, hogy Hosszúpályiban és környékén, Mádon és környékén, Mátrakeresztesen és a mátrai településeken milyen nagyságrendű kár keletkezett -, ezt az összeget kellene berakni a katasztrófavédelmi alapba, és akkor lenne egy forrás, amihez a kormány tudna nyúlni, nem pedig egy-egy adott eseményhez kapcsolódóan kellene valamit elrendezni.

Én úgy gondolom, azért minden évben nincsenek katasztrófák, ha viszont a katasztrófavédelmi alapba minden évben ugyanazt a nagyságrendű forrást berakjuk, akkor azt gondolom, hogy egy komolyabb természeti katasztrófa, árvíz esetén rendelkezésre állna olyan forrás, ami ténylegesen biztosítaná egyébként a katasztrófák elhárításának a kereteit. Én meggyőződéssel vallom, hogy ennek a törvényjavaslatnak az egyik legnagyobb hibája, hogy a korábbi javaslattal ellentétben - a Pénzügyminisztériumnál bukott meg egyébként a javaslat, erről vannak információink - igenis, ennek itt kellene szerepelni.

Jüttner Csaba képviselőtársam kérésére mint gyakorló polgármester meg mint gyakoroló tűzoltó is hadd mondjak el jó néhány kifogást. Mint gyakorló polgármester alapvetően rossznak tartom a hatályos szabályozást, illetve az erre vonatkozó módosítási javaslatot is, amely a polgármesterek és a helyi védelmi bizottság feladataira vonatkozó rendelkezéseket általánosítja. Nem lehet ugyanis egyenlő mércét tenni a pár száz lelkes kistelepülés és a több százezres nagyváros polgármestere és védelmi bizottsága közé. Aligha szorul magyarázatra, hogy az egyiknek vannak eszközei, a másiknak meg egyébként nincsenek.

Aztán kicsit foglalkozzunk a törvényjavaslat további passzusaival! A 13. § tekintetében két gond is van: szerkezetileg nem ide tartozik, mert feladatokat határoz meg, másfelől a hatósági jogkör telepítése ellentétes az ez év november 1-jétől hatályba lépő 2004. évi CXL. törvénnyel, amely kizárja, hogy azonos szerven belül történjék az alap- és a jogorvoslati eljárás is. Ezzel nem tudunk egyetérteni.

A törvénymódosítás alkalmat adna arra is, hogy a katasztrófavédelmi törvénnyel megtörténjen egy profiltisztítás, példaként említeném a törvényjavaslat 14-15. §-át, amely egyértelműen a tűzvédelmi törvény rendelkezései közé kívánkozik.

Az előterjesztő figyelmetlenségét és pontatlanságát tükrözi, hogy a módosító javaslat 29. és 30. §-ában a korábbi jogszabályokban parancsnokságként és parancsnokként használt fogalmakat főigazgatóra és főigazgatóságra változtatja, ugyanakkor viszont az 55. § (1) bekezdése a következőt mondja: “Ahol jogszabály BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot, annak vezetőjét, illetve főigazgatót említ, ezen a továbbiakban Katasztrófa-, Tűz- és Polgári Védelem Országos Parancsnokságát és annak vezetőjét, illetve országos parancsnokot kell érteni.ö Biztos, hogy értik, akik ezt leírták, én nemigen értem.

(11.40)

Hasonló okból felesleges a törvényjavaslat 31. §-a is, mert ezt a változtatást az új honvédelmi törvény már elvégezte.

A tűzvédelmi törvény vonatkozásában is igencsak komoly változtatásokat tesz a törvényjavaslat. A 33. § a tűzjelzésre vonatkozó feltételekkel foglalkozik, alapvetően hiányzik ebből a mobiltelefon-hálózatokat működtetők kötelezettsége, nélkülük viszont az előírás nem valósítható meg.

Rendkívül veszélyes dolognak tartom a 34. §-ban foglaltakat, amely a hivatásos katasztrófavédelmi szerv tagjának lehetővé teszi a tűzoltás vezetését. Tudjuk, hogy ezt a feladatot csak megfelelő tűzoltói képesítéssel rendelkező személy végezheti el. Kérem tisztelettel, ezt többek között tisztázni kell ebben a javaslatban.

Az időm lejárt, majd folytatjuk még, köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu